A Pedetes capensis nevet viselő emlős esete azonban nagyon ritka, ugyanis ez a tulajdonság elsősorban a hüllőkre, a halakra és a madarakra jellemző. Évek hosszú során kutatták a tudósok a „világító emlősöket”, számuk azonban elenyésző. Az egyik leghíresebb állat, amely világít a sötétben a kacsacsőrű emlős. A tudósok tévedtek azzal kapcsolatban, hogy a biofluoreszcencia csak néhány példány esetében fedezhető fel, az elsöprő bizonyítékot pont az ugrónyúl szolgáltatta.

A jelenséget biofluoreszcenciának nevezik, ami lehetővé teszi, hogy az állat (illetve szőrzete) a megfelelő körülmények közt ragyogni kezdjen. Az afrikai úgrónyúl esetében is a szőrzetben lévő vegyület váltja ki ezt a különös hatást, amit UV-fény alatt sikerült bizonyítaniuk a kutatóknak.

A felefedezés azért is különleges, mert az eddigi világító állatok színe főleg kékes-zöldben játszott, az ugrónyúl esetében azonban narancssárga-vöröses színt vett fel az állat. A jelenséget ugyanakkor nem úgy kell elképzelni, hogy a rágcsáló teljes teste pink színűre vált: a fények csak foltokban, csíkok formájában jelennek meg rajta, például a fejen és a lábon.

A tudósoknak arra még nem sikerült rájönniük, hogy az apró állatok pontosan miként hasznosítják ezt a látványos eszközt. Egy elmélet szerint a világítós technika egyfajta álcaként szolgál, de a feltevés még bizonyításra vár.