A forradalom, illetve március 15-e megőrződött a nemzet emlékezetében, arról azonban kevesebb szó esik, hogy mi vezetett ehhez az emlékezetes naphoz. Abban egyetérthetünk, hogy egy ilyen esemény nem egyik napról a másikra szerveződik meg, a tömegek nem hirtelen hívószóra vonultak ki az utcákra megdönteni az aktuális rezsimet.

Lázongások nem csak Magyarországon voltak. Pár évvel korábban, a 40-es évek közepén hatalmas aszály sújtotta Európát, így az egész kontinens gazdasági gondokkal küzdött. 1847-ben Észak-Olaszországban és a Felvidéken egyaránt dúló szárazság nyomán birodalom szerte ellátási nehézségek léptek fel, de nem csak a többnemzetiségű államot sújtották a bajok. A tél vége felé a kontinensen mindenhol tüntetéseket szerveztek, lázongásokról érkeztek hírek. A budapesti radikális ifjúságot és a pozsonyi országgyűlést a francia események késztették cselekvésre, arról nem is beszélve, hogy a szikrát - amely belobbantotta a Habsburg birodalmat - nem az utca népe, hanem pont a pozsonyi országgyűlés indította el. Kossuth már március 3-án felvázolta a rendszer átalakításának programját, csak ezt követően kérte fel a pesti ellenzéki kört a javaslat támogatására.

Thorma János: Talpra, magyar! című festménye a nyomda előtt szavaló Petőfit mutatja / Fotó: mmm / Wikimedia Commons

A dokumentum nyomán született meg már a hónap elején az Irinyi János által megszerkesztett Tizenkét pont (eredetileg 13 pont), amely elválaszthatatlan részévé vált a forradalomnak. Kossuth felirati javaslatát az országgyűlés mindkét háza elfogadta, és el is juttatták Bécsbe. Mivel Kossuth nem csak Magyarországnak kérte a reformokat, hanem az osztrák örökös tartományok részére is, ez olyan láncreakciót indított be, amely a március 13-i bécsi, majd pedig a két nappal későbbi pesti forradalom kirobbanásához vezetett.

Ingyenreggeli

Az index cikke alapján a forradalmárok eredeti terve nem március 15-e volt, hanem a négy nappal későbbre szervezett József-napi vásár, amely hagyományosan tömegeket vonzott az utcákra. A bécsi forradalom azonban cselekvésre ösztökélte Petőfi Sándort, Vasvári Pált, Jókai Mórt és Bulyovszky Gézát. Ők négyen dolgozták át a 12 pontot egy politikai cselekvésre felszólító kiáltvánnyá majd olvasták fel a Pilvax kávéház előtt, amelyet 1846-tól már Fillingerként tartottak számon. Petőfi ezután szavalta el először a későbbre szánt Nemzeti dalt. Kevesen tudják, de a radikális nemzeti ellenzék tagjait nem vetette fel a pénz, így a Pilvax vevőcsalogató ingyenreggelije is nagyban közrejátszott abban, hogy innen indult el az 1848-as forradalom.

A Pilvax kávéház belülről, a reformkorban készült képen
Fotó: Wikimedia Commons

Petőfi aznap összesen négyszer szavalta el a Nemzeti dalt. (a kávéházban, az egyetemen a hallgatók előtt, az intézmény előtt az Egyetem téren, illetve Landerer és Heckenast nyomdája előtt). A Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a szemerkélő esőben azonban egyszer sem! A közkeletű tévedés Vahot Imre 1880-as években íródott emlékirataiból terjedt el a köztudatban. Aznap azonban nem csak Petőfi szavalta el saját költeményét, Egressy Gábor este a Nemzeti Színházban adta elő a Nemzeti dalt.

Az index cikke így kommentálja az eseményt: „Hogy Petőfi miért nem volt jelen az esti előadáson, nem tudni, naplója erről nem tájékoztat, de a korszakkal foglalkozó történészek némi pajzánsággal megjegyzik, hogy fia, az 1848. december 15-én világra jött Petőfi Zoltán pontosan kilenc hónappal a nagy esemény után született.”

Pecsét nélkül

Landererhez érve nem volt könnyű dolguk a 2000 főt számláló forradalmároknak. Amikor a nyomdász a cenzori pecsétet, azaz a nyomtatási engedélyt kérte a forradalmároktól, ők ennek hiányában szomorúan indulni készültek. A tanácstalanságot maga Landerer oldotta fel: odasúgta a tömeget vezetőknek, hogy mi lenne, ha egy nyomdagépet elfoglalnának.

A forradalmárokkal összekacsintó nyomdász később kiemelt szerepet kapott a forradalom és szabadságharc eseményeiben, lényegében állami nyomdaként működve például az ő gépein készültek a Kossuth-bankók. Közreműködéséért a Szabadságharc leverését követően bujdosnia kellett, míg üzlettársa óvatosabb duhajként megúszta a megtorlásokat. Heckenast Gusztáv ugyanis értesülve a 15-re szervezett megmozdulásról, aznap nem ment be dolgozni, így nem volt jelen. Nem tudni, hogy politikai meggyőződés vagy az üzletet féltő óvatosság motiválta, de az 1854-től kizárólagos tulajdonában lévő nyomdában jellemzően magyar írók, költők művei jelentek meg, ezért valószínűleg inkább óvatossága játszott szerepet döntésében.

Az eredeti nyomdagép, amin a 12 pont és a Nemzeti dal készült 1972-ben egy kiállításon
Fotó: Berekméri Zoltán / Petőfi Irodalmi Múzeum

A szabad sajtó első termékeit, a röplapokat a nyomda ablakából szórták le a várakozó tömegnek. Petőfi itt is elszavalta a Nemzeti dalt. Humoros adalék a történethez, hogy Petőfitől a nyomdászok elkérték az eredeti példányt, ő azonban nagy izgalmában otthon felejtette azt, így fejből, kézzel írta le egy papírra a Nemzeti dalt, majd így adta át Landereréknek.

Ezután ebédelni indultak a lánglelkű, ámde nagyon éhes ifjak, arról azonban sehol sincs feljegyzés, hogy melyik éttermet választották. A délután három órára meghirdetett népgyűlésről azonban már pontos adataink vannak lévén, hogy már a kezdés előtt egy órával hatalmas tömegek tolongtak a Nemzeti Múzeum előtt. Az akkori feljegyzések szerint az időjárás még rosszabbra fordult, az eső szakadt, a hőmérséklet pedig alig volt fagypont felett. Ez azonban nem tántorította el a lelkes tömeget, Petőfi pedig szavalás helyett most lelkesítő beszédet mondott Vasvári és Irinyi társaságában. Innen indultak a forradalmárok a Várba a Helytartótanács épületéhez, hogy megnyissák Táncsics börtönét.

Táncsics raboskodásának helyszíne, a József kaszárnya napjainkban. Rács még mindig nincs, igaz, már nem is börtön
Fotó: Wikimedia

Végezetül felmerül a kérdés, hogy a Pest-Budán állomásozó közel 9000 főnyi osztrák katona miért nem avatkozott be a délelőtt még könnyen elfojtható megmozdulásba? Nos a többnemzetiségű birodalmak évezredes gyakorlata szerint távolról idevezényelt alakulatok többsége északolasz származású volt, akiknél jelentős volt a veszély, hogy szintén lázongó anyaországuk miatt inkább a felkelők mellé állnak. Jelentős részük az áprilisi törvények után át is lépett a magyar hadseregbe. A megbízhatónak ítélt német és cseh katonák aránya pedig annyira alacsony volt, hogy inkább nem kockáztatták meg bevetésüket.

„A többi, ahogy szokták mondani, már történelem,” zárja az index.hu cikke.

index.hu / infocsallóköz.sk