Hírek
2020. Május 28. 13:12, csütörtök |
Helyi
Forrás: webnoviny.sk
Szociális Biztosító: Elektronikus kérvény előnyben

A Szociális Biztosító nyilvánosságra hozta a becsületbeli nyilatkozat mintáját, amellyel a vállalatok és magánvállalkozók kérvényezhetik a májusi biztosítás későbbi befizetését.
A májusi biztosítás befizetését akár december 31-ig is halaszthatják azok a magánvállalkozók, illetve munkaadók, akiknek bevételük legalább 40%-kal csökkent a járvány idején.
A határidő meghosszabbítása a magánvállalkozó és munkaadó elvezetésére vonatkozik. A biztosítás, amelyet az alkalmazott fizet, és a munkaadó vezet el, továbbra is az eredeti időpontban esedékes.
A Szociális Biztosító az elektronikus kérvényt javasolja, mivel így gyorsabb visszajelzést kap a kliens.
A biztosító adatai szerint májusban 4,8 ezer magánvállalkozó és 6 ezer munkaadó jogosult az összeg befizetésének elnapolására. A munkaügyi minisztérium számításai szerint 16,4 millió eurót fognak később befizetni a munkaadók a magánvállalkozók pedig 800 ezer euróval járulnak hozzá később az állami költségvetéséhez.
Azok, akik a márciusi hónapra már nyilatkozatukban igényelték a halasztást, már nem kötelesek ismét jelezni a biztosítónak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.