2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2020. Július 26. 12:00, vasárnap | Rendőrségi
Forrás: tasr, aktuality.sk

Szerdán kezdetét veszi Alsóhatár polgármesterének pere, akit öt gyilkossággal is vádolnak

Szerdán kezdetét veszi Alsóhatár polgármesterének pere, akit öt gyilkossággal is vádolnak

Alsóhatár (Galántai járás) polgármestere fiával együtt áll a bíróság elé szerdán. Több gyilkossággal, csalással, drogkereskedelemmel és bűnszervezet támogatásával vádolják a község polgármesterét és bűntársait.

Az alsóhatári Dora Ferenc polgármester mellett fia, ifjabb Dora Ferenc, Alföldi László, valamint Szamaránszky Roland áll a bazini szenátus elé szerdán. A polgármester és társai ellen 9 vádpontot foglalt össze az ügyész, köztük 5 gyilkosság is szerepel. A vád szerint 2000 és 2019 között követték el a gaztetteket. A jelek szerint 2001 és 2010 között több gyilkosságot is megrendeltek Sátor Lajosnál.

A vád alapján egy gyilkosság 2003 és 2004 között történt. Az Aktuality.sk információi szerint telekvita állt a konfliktus hátterében. Az 1965-ös születésű áldozat tetemeit Várkony mellett találták meg a rendőrök tavaly januárban. A büntető törvénykönyv értelmében kivételesen súlyos büntetésre számíthatnak, ha bizonyítják bűnösségüket, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak. Az áldozatokat csalásra használták, „fehér lóként” működtek.

A második gyilkosság során egy nyomozót tettek el láb alól, aki adócsalás miatt indított eljárást Doráék ellen. A gyilkosság 2006 és 2010 között történt, de csak 2019-ben került elő az áldozat holtteste. Őt Csallóközkürt határában hantolták el.

A csoport tervezett egy újabb gyilkosságot 2010-ben, de ezt már nem hajtották végre. Az előkészület is súlyos bűntettnek számit. Dorát először egy 2009-2010 között megrendelt gyilkossággal vádolták meg, melyet a csallóközi maffia tagjai hajtottak volna végre.

Dora fiát két gyilkosság megrendelésével vádolják, az egyik áldozat egy 1988-as születésű férfi volt. Az ő holttestét 2018 decemberében találták meg a rendőrök, szintén Csallóközkürt közelében. Az ügy hátterében csalás állhatott. A másik áldozat egy cseh állampolgár volt, a gyilkosság adócsalással függhet össze, amelyet a cseh szervek vizsgálnak.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) tavaly februárjában tartóztatták le a polgármestert és fiát, majd pár nappal később vizsgálati fogságba helyezték őket.

A szenátus élén Pamela Záleská bíró lesz, aki a Kuciak-ügy gyilkosát, Andruskó Zoltánt az ügyésszel kötött vádalkut követően 15 év börtönre ítélte.

Doráékat gyilkosságon kívül csalással, bűnszervezet támogatásával és kábítószer-kereskedelemmel is vádolják.

A jelek szerint tehát Dora a regionális politika mellett legalább 2003-tól a maffiával is közreműködött. A gyilkossággal vádolt polgármestere 28 évig volt a község élén.

Nyitókép: Aktuality.sk/Jozef Habočík

Címkék: gyilkosság, maffia

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport

Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett

A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.

2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet

66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte

Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.

2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet

Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira

Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.

2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni

Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.