HÃrek
2020. December 07. 16:13, hétfő |
Helyi önkormányzati
Forrás: Bratislava24.sk
Pozsonyban olyan nyüzsgés van, mintha nem is lenne világjárvány

Pozsonyban hosszú ideig meglepően jól alakult a járványügyi helyzet, talán ez az egyik oka, hogy az emberek itt már nem olyan óvatosak.
A Hviezdoslav téren a hétvégi „majdnem karácsonyi” vásár ugyanis tömve volt látogatókkal. Sokan megfordultak a FÅ‘téren is, itt egy karácsonyfa-kiállítás volt megtekinthetÅ‘, a Prímás palota elÅ‘tti téren pedig szokás szerint kézművesek árulták portékáikat. A koronavírus terjedése Pozsonyban hosszú ideig nagyon lassú tempóban haladt. Ezt sokan annak tudták be, hogy az itt élÅ‘ emberek lelkiismeretesen betartották az ajánlásokat és óvintézkedéseket. Annak ellenére, hogy mostanra a fertÅ‘zöttek száma Pozsonyban egyre csak emelkedik, tömegek mozognak a fÅ‘városban. „A második hullám kezdetén az adatok azt mutatták, Pozsony a többi városhoz képest jó helyzetben van. A megbetegedések számának hirtelen emelkedése, amely megfigyelhetÅ‘ volt Európában és Szlovákiában egyaránt, Pozsonyt elkerülte. A november végi tömeges tesztelés ezt alátámasztotta és sokáig a legkevesebb fertÅ‘zöttel rendelkezÅ‘ városok közé tartoztunk. Mostanra ez már nem érvényes,” mondta Pozsony fÅ‘polgármestere, Matúš Vallo.
Szerinte ennek fÅ‘ okai az emberek nagy számú találkozása és a kormány hozzáállása. Be kell azonban vallani, hogy a rendezvénykínálat az, ami az embereket ezúttal a központba csábította. „Mint az Óváros képviselÅ‘je ki kell nyilvánítanom egyet nem értésemet a büfékocsik Hviezdoslav téri elhelyezésével mindezt a street food és büfékocsik nagy rajongójaként mondom. Egy járvány közben, amikor a fertÅ‘zöttek száma emelkedik, mi bérbe adjuk a fÅ‘teret! Mossuk kezeinket a karácsonyi vásár megrendezésével kapcsolatban, de bérbe adjuk a helyszínt ugyanarra a célra,” fejezte ki elégedetlenségét az óváros egyik képviselÅ‘je, Dana Kleinert. Hozzátette, hogy a helyzetet nem hagyja annyiban. Zuzana Aufrichtová polgármester szerint azonban minden a Közegészségügyi Hivatal rendeletei szerint működik.
Beismeri azonban, hogy Pozsonyban a helyzet egyre romlik és felszólítja az embereket a felelÅ‘sségteljesebb viselkedésre. „Ha nem leszünk olyan felelÅ‘sségteljesek, mint az elsÅ‘ hullám alatt, akkor ez a második átalakulhat harmadik hullámmá. Teljesen megértem az emberek friss levegÅ‘ és karácsonyi atmoszféra utáni vágyát, azonban mindenkinek be kell tartania az elÅ‘írásokat. Mi az Óvárosban azt engedélyeztük csak, amit az elÅ‘írások megengednek. Önökért tettük, a higiéniai elÅ‘írásokkal összhangban,” nyilatkozta Zuzana Aufrichtová.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.
2025. Május 23. 14:08, péntek | Sport
A Real hivatalosan is bejelentette Ancelotti távozását
Ancelotti négy szezon után távozik Madridból, korábban 2013 és 2015 között ült a kispadon.
2025. Május 23. 13:48, péntek | Magyarország
Orbán: Magyarország megakadályozza az EU-ba irányuló orosz energiaszállÃtás tervezett betiltását
A magyar miniszterelnök szerint a Bizottság terve több uniós ország, köztük Németország és Csehország vezetőinek politikáját tükrözi, akik az energiaárakat felfelé hajtják ahelyett, hogy csökkenteni próbálnák azokat.