Hogy lehet mindezt összefogni, megfejelni valami varázslatos életérzéssel és csodával határos módon kivonni belőle a szúnyogos részt? Egész eddig nem tudtam a választ, de az NFG klub csapatának és önkénteseiknek köszönhetően megvilágosodtam, ugyanis az általuk, idén már második alkalommal megszervezett NFGreen fesztiválra egy igazán egyedi élményként fogok emlékezni.

Ha azt említem valakinek, hogy fesztiválozni indulok, biztosan megfordul majd gondolatai közt egy-két helyszín, az viszont egészen eddig nem volt túl valószínű, hogy Nagybodak (bár, őszintén, nem hiszem, hogy van olyan csallóközi, aki ne csak egyszerűen Bodakként ismerné) ezek közt lenne, főleg, hogy egy apró Duna menti falucskáról van szó. Ennek ellenére, a „felkarszalagozás” utáni első öt perc is elég volt arra, hogy a hely szelleme magával ragadjon. „Nyugi, minden rendben van, és rendben is lesz”, valami ilyesmi életérzés fogott el, és mindez akkor is megmaradt, amikor szépen lassan, aztán szépen gyorsan elkezdett felfelé szökni a fesztiválozók száma, ez egy ilyen hely.

A délután első részét az előkészületek tették ki, mind szervezői, mind „vendégoldalról”, lassacskán szaporodtak a felállított sátrak, érkeztek az ismerősebb és kevésbé ismerős arcok, a bodaki vadászház környéke (mivelhogy itt lelt otthonra a fesztivál) kezdett megtelni élettel. Nem késlekedett az érkezéssel az első beszélgetős program vendége, Dr. Zacher Gábor sem, aki egészen kezdésig tökéletesen elvegyült a vendégek között, úgy láttam ő is jól érzi magát, ez tényleg egy ilyen hely.

Mire elkezdődött a beszélgetés, már egy egészen népes tábor látképét adták át a lerakott sátrak, de a népesség még ezek után is sokáig növekedett. A téma leginkább a (remélhetőleg) mögöttünk álló pandémiát érintette, ám Zacher, méltán híres toxikológus révén azért több alkalommal kitért a különböző legális és kevésbé legális tudatmódosító szerekre, elég jó párhuzamot rajzolva a két téma közt azzal, hogy, ha sok és egyre több stressz éri az embert, akkor bizony előfordulhat, hogy valamilyen módot keres majd a lazításra, az pedig nem fog mindig egészsége hasznára válni. Megtudhattuk tőle, miként élte meg személyesen az elmúlt másfél évet, milyen szakmai nehézségekkel járt, megszokott, őszinte stílusát ismerve pedig nem volt furcsa, hogy nem kímélte meg hallgatóságát a rosszabb részletektől sem. Babzsák fotelbe süppedve hallani arról, hogy hányszor kellett valakinek zsinórban 2-3 egész napos műszakot bevállalni elég hihetetlen, nagyrészünk legalábbis egész biztos nehezen tudta átélni a helyzetet. Nem hiányozhatott az oltás fontosságának témája sem, hiszen azért lássuk be, jelentős szerepe volt abban, hogy ez az egész egyáltalán megvalósulhasson, az ilyen dolgokon pedig érdemes kicsit elgondolkodni. Zacher beszélgetőpartnere Kálmán Norbi volt, így említésre került az általuk korábban készített dokumentumfilm is, amire a toxikológus pozitív példaként hivatkozott, hiszen részletesen meg tudta mutatni mindenki számára, mi is zajlott le egy kórházban az egészségügyi vészhelyzet csúcsán. A beszélgetés tartalmas, de közérthető és maradandó volt, Zacher nem próbált meg jóslatokat közölni, pont, ahogy mi, ő is kíváncsian várja a kialakult helyzet jövőjét és a legjobbakban bízik. Most pedig kanyarodjunk át valami könnyedebbre…

Nem sokkal a beszélgetés után olyan hangszerek és hangszerre emlékeztető tárgyak jelentek meg a színpad környékén, amiket nagy részünk valószínűleg itt látott először. Dobok minden méretben és formában, bár a kolomp és a sámánbot mellett még azok voltak a leghétköznapibbak. A furcsa, de annál jobban szóló tárgyakat a később fellépő Varkocs zenekar biztosította be, így bárkinek lehetősége volt a „dobolós workshop” alatt egy spontán zenekarrá szerveződni. A spontaneitás ellenére a hangokat egészen egymáshoz tudtuk illeszteni, bár azt nem tudom, hogy a „fogyasztók” is ugyan azt az élményt kapták-e, mint a véletlen szerveződött zenekar, de panaszkodni senki nem panaszkodott, az meg már jelent valamit.
Lassacskán kezdett sötétedni, egyre inkább érződött, hogy a Duna mellett nem fog kelleni félni a túlmelegedéstől éjszaka folyamán, a szúnyogokkal viszont úgy tűnt, szerencsénk van, nekem legalábbis egyet sem kellett a túlvilágra küldeni. Ekkortájt kezdődtek a zenei programok is, amit a győri Tosoda Projekt nyitott, műfajuk szerint spirituális drum and bass-el. Attól nem kellett tartani, hogy a zenekarok közül bárki a másikat másolta volna, hiszen ennyire széles „zsánerpalettát”, mint, amit az este 4 zenekara mutatott, valószínűleg ritkán látni hasonló méretű fesztiválokon. Az előbb említett Tosoda Projektet a Meszecsinka, majd a Varkocs és a Csillagdoboz együttesek követték, folyamatosan növekvő érdeklődést kiváltva a lassan fáradó fesztiválozókból.

Említhetném még, hogy a bősi Food Trip büfének köszönhetően a vegetáriánus és vegán résztvevők is finom "üzemanyaghoz" juthattak, vagy, hogy fesztiválhoz képest milyen jó áron csapolták a sört a jófej staffosok, de azt hiszem, hogy ezt úgyis akkor fogja igazán átélni az ember, ha legközelebb (nagyon reméljük, hogy jövőre) maga is úgy dönt, hogy kilátogat. Nem hiszem, hogy tévednék, ha azt mondanám, hogy aki személyesen tapasztalta az eseményt, engem is határozottan beleértve, az egy nagy köszit üzen Kovács Ákosnak, Tóth Lalinak és mindenki másnak, aki részt vett a megvalósításban. Bár a pénteki napon kívül a többiről nem tudok nyilatkozni, legyen elég annyi, nem véletlenül bántam, hogy nem tudok ott lenni.