2025. január 30, csütörtök - Martina

Hírek

2025. Január 29. 14:13, szerda | Szlovák
Forrás: teraz.sk

Nemzeti kisebbségnek ismerte el a kormány a gorálokat

Nemzeti kisebbségnek ismerte el a kormány a gorálokat

A gorálok 2023-ban kérték felvételüket a nemzeti kisebbségek listájára.

A gorál közösség lesz az új, 15. hivatalos nemzeti kisebbség Szlovákiában. A szlovák kormány szerdán a késmárki járásbeli Vöröskolostorban tartott ülésén, Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök javaslatára döntött erről. A gorálok nagyon örülnek ennek a döntésnek, azt állítva, hogy ennek köszönhetően megőrizhetik és tovább tudják majd terjeszteni hagyományaikat.

„A gorálok számára ez elégtétel, mert a gorál közösség egész Észak-Szlovákiát elfoglalja, Ólublótól Felső-Morvaországig. Különlegesek vagyunk, mert abban a környezetben formálódunk, ahol felnövünk, olyan értékeket vallunk, mint a kemény munka, a felelősség, a család és az Istenbe vetett hit. Szeretnénk, ha a gorál kultúra megmaradna a jövő generációi számára” - mondta Pavol Bekeš, Zsgyár polgármestere.

Rámutatott, hogy a nemzeti kisebbségek listájára való felvételüknek köszönhetően az állami költségvetésből forrásokat kaphatnak tevékenységükhöz, és így tovább fejleszthetik kultúrájukat. Zsgyárban például a folklóregyüttesek működését, illetve a gorálok népszerűsítését finanszíroznák itthon és külföldön. „Mi már részei vagyunk Szlovákia szellemi kulturális örökségének, és a lengyelekkel és a csehekkel együtt szeretnénk, ha az UNESCO listájára is felkerülnénk” - tette hozzá Bekeš.

A gorálok még 2023-ban kérték felvételüket a nemzeti kisebbségek listájára. A zsgyári polgármester becslése szerint Szlovákiában mintegy 70 000 ember tartozik ehhez a közösséghez. A pontos szám csak a következő népszámlálás után lesz ismert. A legutóbbi, 2021-es népszámláláson összesen 5273-an jelölték meg gorál nemzetiségüket, kisebb részük az első helyen (537 fő), nagyobb részük a második helyen (4736 fő).

Ján Gondek, a gorál kisebbség tagja rámutatott, hogy eddig nagyon nehéz volt támogatást kapni az államtól a hagyományaik megőrzésére irányuló tevékenységekre. „A Pieniny-hegységben például a nyári turisztikai szezonnyitót, a Gorál-napokat tartjuk” - mondta Gondek, aki szerdán a szlovák miniszterelnököt is gorálként mutatta be. „A walaszka, amit mi ciupagának is nevezünk, a gorálok szimbóluma, amellyel először a családjukat védik, majd idős korukban azon támaszkodnak” - magyarázta Gondek.

Szlovákiának így 15 nemzeti kisebbsége lesz. Eddig az utolsó elismert nemzeti kisebbség a vietnami nemzeti kisebbség volt 2023-ban.

A miniszterelnök rámutatott, hogy egy meglehetősen komoly döntés született arról, hogy a Szlovákiában élő gorál közösség hivatalos nemzeti kisebbséggé válik a Szlovák Köztársaságban. Meggyőződése, hogy ez sokat jelent majd a gorálok számára. „Azt jelenti például, hogy a gorál kisebbség a Szlovák Nemzeti Kisebbségek Kormánytanácsának tagja lesz” - mutatott rá. Nincs kétsége afelől, hogy a gorálok hivatalos nemzeti kisebbségként jelentősen hozzájárulnak majd a Szlovák Köztársaság sokszínűségéhez.

Richard Raši (Hlas-SD), a Szlovák Köztársaság beruházási, regionális fejlesztési és informatizációs minisztere rámutatott, hogy a gorál közösség a hivatalos nemzeti kisebbségi státuszával olyan mechanizmusokból, mint a Nemzeti Kisebbségek Kultúráját Támogató Alap, támogatásokat igényelhet majd kultúrájának és hagyományainak megőrzésére.

Ján Ferenčák, Késmárk polgármestere, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának tagja, a szerdai napot nagy napnak nevezte a gorálok és a velük egy régióban élők számára.

Szöveg és borítókép forrása: TASR

Címkék: gorál, kisebbség

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 27. 13:54, hétfő | Szlovák

Šutaj Eštok: Jana Maškarová lesz az új országos rendőrfőkapitány

Ő váltja Ľubomír Solákot, aki a szepesófalui gimnáziumban elkövetett támadással összefüggésben távozott hivatalából.

2025. Január 13. 13:44, hétfő | Szlovák

Fico: Oroszország szállítani fogja a leszerződött gázmennyiséget

A miniszterelnök hozzátette, hogy ha a helyzet néhány héten belül nem változik, akkor ellenintézkedéseket kezdeményez Ukrajnával szemben, amit már csütörtökön bejelentett.

2025. Január 03. 14:01, péntek | Szlovák

Pellegrini: A kormánynak a jogalkotási folyamat minőségével van problémája

A kormányhoz és a képviselőkhöz is fordul a köztársasági helyzetről szóló beszédében, amelyet a Parlament plenáris ülése előtt fog előterjeszteni az elnök.

2024. December 17. 14:01, kedd | Szlovák

Kaliňák: A védelmi minisztérium 12 Blackhawk helikoptert szeretne vásárolni

A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a helikopterek élettartama legalább 8000 órányi repülést engedélyez, ami a gépek jelenlegi használatának megfelelően több évtizedes használatot jelenthet.