Hírek
2022. Április 04. 20:31, hétfő |
Magyarország
Forrás: HVG.hu / Youtube - MSZP
MSZP: Sosem volt még ekkora szükség arra, hogy összefogjunk

A szocialisták társelnöke az eredményeket véleményezve elmondta: a 2018-ban mandátumot szerzett MSZP-s képviselők döntő többsége megtartotta körzetét, de kitért a jobbikos jelöltek szereplésére is.
A Jobbik 29 jelöltet indíthatott az Előválasztás eredményei alapján, de egyetlen mandátumot sem sikerült behúzniuk. „Most az értékelés, soraink rendezése és a tervezés időszaka következik. Soha nem volt még ekkora szükség arra, hogy összekapaszkodjunk, hogy megtartsuk egymásban a hitet és az elszántságot!” mondta, majd azt is hozzátette, nem helyes, hogy az összefogásban részt vevő pártok és vezetőik egymásra mutogassanak, vagy egy emberen akarják leverni a port.
Az MSZP csak ma délután állt ki a nyilvánosság elé a tegnapi parlamenti választásokat követően. A párt társelnöke, Tóth Bertalan egy YouTube-videóban beszélt az eredményekről, de elmondása szerint részletes elemzést csak az elnökségi ülést követően tud majd közölni.
Az orosz–ukrán háború, a választás előtti osztogatás és a hatpárti összefogásból kiszűrődő belső ellentétek megváltoztatták a választók jelentős részének korábbi álláspontját, és nem a kormányváltás irányába – mondta Tóth. Azt is hozzátette, az egységes ellenzék most annyival kapott kevesebb szavazatot, mint amennyien 2018-ban a Jobbikra szavaztak. A pártelnök szerint a DK és a Jobbik szorosabb együttműködése miatt, a jobboldali párt szavazói vélhetően a Mi Hazánkra és a Fideszre, illetve más pártokra szavaztak inkább, vagy részt sem vettek a voksoláson.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.