2025. április 18, péntek - Andrea

Hírek

2021. November 30. 11:53, kedd | Koronavírus
Forrás: HVG / Financial Times

Moderna: rossz hírek az omikronról

Moderna: rossz hírek az omikronról

Beszakadt a tőzsde a hír hallatán, miszerint – bár pontos adatok nincsenek – az új variáns ellen jelentősen csökken az oltások hatékonysága. A rossz hírt Stephane Bancel, a Moderna vezére közölte.

„Olyan a világon nincsen, hogy az oltások hatékonysága ugyanakkora lenne, mint a delta variáns esetében,” mondta a Financial Timesnak adott interjújában Stephane Bancel, a Moderna vezérigazgatója. Bancel szinte biztosra veszi, hogy az új variánssal szemben nagy lesz a hatékonyságbeli csökkenés. Hogy pontosan milyen százalékokról van szó, azt nem tudjuk, kevés ugyanis a releváns adat. „De az összes tudós, akivel beszéltem, azt mondta, hogy ez nem lesz jó,” tette hozzá. Az sem ad okot a optimizmusra, hogy az omikron variáns az eddigieknél sokkal több mutációval rendelkezik, szám szerint eddig 50 változatát mutatták ki.

Az előzetes hírek arról szóltak, hogy pont a Moderna cég gondolta azt, hogy év elejére kész is lehet az új vakcina. Ezzel szemben most a vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy még két hét kell az adatok begyűjtéséhez, utána pedig hónapokba telhet, mire az omikron-vakcina nagy mennyiségben eljut az emberekhez. A hír kifejezetten rosszkor érkezett, a piacok ugyanis az omikronnal kapcsolatos hírek hallatán szinte bedőlni látszanak.

Címkék: Moderna, omikron

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport

NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás

A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.

2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ

Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában

Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.

2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet

PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért

Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.

2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet

Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését

Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.