2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2021. November 17. 15:58, szerda | Magyarország
Forrás: HVG

Merényletre készült egy magyarországi dzsihadista

Merényletre készült egy magyarországi dzsihadista

A 22 éves, szélsőséges nézetek valló férfi Siófokot szemelte ki egy csőbombás merénylet színhelyéül, számításaiba azonban hiba csúszott.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a 22 éves férfival szemben, aki terrorcselekményre készült Magyarországon. „A most 22 éves férfi tavaly júniusában egy budapesti mecsetben felvette az iszlám vallást, idén tavaszra pedig már az iszlám radikális, dzsihádista irányzatának követője és az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója lett. Hűséget is fogadott az Iszlám Államnak úgy, hogy elkészítette a terrorszervezet zászlaját, amelyet otthonában a falra tűzött, majd elmondott egy angol nyelvű esküt,” áll a vádiratban.

A férfi egy merényletre készült, amelynek célpontjait, valamint az elkövetés módját még csak tervezte, pontosabban kereste. Hibát akkor követett el, amikor tudatosan keresett rá és töltött le iszlamista terrorizmussal kapcsolatos információkat az interneten. A dzsihadista fiatal emellett idén márciusban több más emberrel is felvette a kapcsolatot a merénylet tervezésével és kivitelezésével kapcsolatban. Májusban már meg is kapta a csőbomba pontos leírásának, valamint elkészítési módjának használati utasítását, majd ezután megkezdte a szükséges összetevők és alkatrészek beszerzését. Egy online boltból például távirányítót is rendelt. Május végén a vádlott egy másik, internetes beszélgetőpartnerével abban állapodott meg, hogy közösen, egy időben követnek el nagy hírértékkel bíró, egész Európa lakosságának rettegését kiváltó merényletet úgy, hogy a vádlott autóval a siófoki sétányon a turisták tömegébe hajt, miközben társa Budapesten követ el – majd a vádlott által elkészített csőbombával – merényletet.

„A közleményben foglaltak alapján ugyanarról a kecskeméti egyetemistáról van szó, akit júniusban fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködésével,” írja a HVG.hu.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 28. 14:28, szerda | Magyarország

Pusztító vihar tombolt Magyarországon

A tűzoltók a villámlás és a kidöntött fák okozta károk helyreállításán dolgoznak. A vihar autókat, épületeket és utakat rongált meg.

2024. Október 21. 14:25, hétfő | Helyi

A Komáromi Erődben találkozik Fico, Orbán és Vučič

A vezetők kedden Komáromban az Európába irányuló illegális migráció megállítására irányuló innovatív megoldásokról is tárgyalnak.

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.

2024. Október 15. 11:49, kedd | Szlovák

Robert Fico: A Hyundai Mobis több mint 170 millió eurót fektet be Nyitranovákban

A kormányfő megígérte a Mobis képviselőinek, hogy a kormány minden intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az üzem elegendő szakképzett munkaerővel rendelkezzen.