Hírek
2020. Június 11. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Polícia SR, DenníkN, tasr
Lučanský: Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy enyhítsük a tragédia következményeit

Milan Lučanský rendőrfőkapitány ismertette a ruttkai iskolai támadással kapcsolatos részleteket. Az elkövető az iskola egykori diákja volt, aki késsel támadt az iskola alkalmazottjaira és diákjaira.
Az elsődleges információk szerint a tettes az iskola volt diákja, akit a portán meg akartak állítani az iskola alkalmazottai, de ő agresszívan reagált, és betörte az ajtót. Az iskola dolgozói megpróbálták feltartóztatni, amire kést rántott. Az iskola igazgatóhelyettese belehalt sérüléseibe az iskola pedellusát pedig kórházban kezelik.
A férfi ezután berohant a legközelebbi osztályterembe, ahol két gyereket és egy tanárt többször is megszúrt, majd menekülni kezdett, de a gondnok utána eredt. Ekkor érkezett a segélyhívás és a szolgálatot teljesítő rendőrök a helyszínre siettek. A rendőrökkel szemben ellenállást tanúsított, késsel védekezett, aminek következtében a rendőrök lelőtték.„A rendelkezésre álló információk szerint néhány golyó visszapattant. Figyelembe kell venni, hogy specifikus helyzetről van szó, a rendőröket kiképzik erre" - mondta Lučanský. Közölte, hogy a sérült rendőröket ellátták, sérüléseik nem életveszélyesek.
Branislav Zacharides, Ruttka polgármestere a DenníkN portálnak elmondta, hogy az igazgatónő egyelőre nem tudta megállapítani, hogy bosszúból, egy régebbi sérelem miatt követte-e el a támadást a férfi.
„Csak remélni tudjuk, hogy gyorsan lezárul ez az ügy, és soha többé nem fog megismétlődni" - nyilatkozta a polgármester a TASR hírügynökségnek.
A polgármester hozzátette, az iskola pénteken zárva marad, hétfőn fognak tárgyalni a további lepésekről. Az iskolát egyébként 200 tanuló látogatja.
A rendőrség tájékoztatása szerint házkutatás folyik a támadó lakhelyén, azt vizsgálják, előre eltervezett támadás történt-e. Az országos rendőrfőkapitány közölte, bekérték a biztonsági kamerák felvételeit, és a rendőrség kihallgatja a tanúkat. A helyszínen vannak az ügyészség, a kerületi rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség képviselői, valamint a belügyminisztérium belső felügyeleti és ellenőrzési főosztályának tagjai. Az illetékesek a törvényben előírtak szerint vizsgálják a rendőri beavatkozás jogszerűségét.
A ruttkai incidensben két ember meghalt, öten megsérültek, köztük gyerekek is.
Nyitókép: Polícia SR/Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.