Hírek
2020. Augusztus 28. 10:57, péntek |
Sport
Forrás: SkySports
Lionel Messi a Manchester City-hez igazol(na)

Lionel Messi és volt edzője, Pep Guardiola ismét együtt folytatják pályafutásukat. Persze ez még nem teljesen lefutott ügy, hiszen az Inter és a Párizs sem tett még le a klasszis támadó megszerzéséről.
A PSG-ben futbalozó Neymar, akivel Messi még Barcelonában barátkozott össze, megkérte saját klubját, hogy minden követ mozgassanak meg Messi Franciaországba csábítása érdekében. Egyelőre azonban nem tisztázott, hogy Messi el tudja-e hagyni volt klubját, hiszen még egy évig szerződés köti a katalán klubhoz.
Messi arra kérte a Barcelonát, hogy vegye figyelembe a szerződésének azon záradékát, miszerint a BL-döntő után tíz nappal elhagyhatja klubját teljesen ingyen. A koronavírus azonban közbeszólt, a BL-döntőt pedig augusztus 23-án játszották. Az eredeti dátum azonban május 30. volt, így ezt Messi bőven lekéste.
A klub és a játékos között tovább mérgesedik a viszony. A vezetőség közölte az argentin sztárral, hogy elmehet, ha kifizeti az ún. lelépőt. Messi esetében ez az összeg 700 millió euró.
A Manchester City egyelőre nem kommentálja Messi jövőjét, véleményük szerint a Barcelonának először meg kell oldania házon belüli gondjait, aztán tárgyalhatnak a feltételekről. Annyi viszont biztos, hogy Messi cserekérelme nem blöff, tényleg el akarja hagyni a klubot, ahol 16 éves kora óta játszik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 07. 13:49, hétfő | Sport
Alekszandr Ovecskin lett az NHL mindenkori legjobb góllövője
Gretzky több mint 26 évvel ezelőtt (1999. március 29-én) szerezte utolsó, 894. gólját a ligában.
2025. Március 26. 14:12, szerda | Sport
Argentína 4-1-re legyőzte Brazíliát és ezzel kijutott a 2026-os világbajnokságra
Az argentinok ezzel csatlakoztak Japánhoz, Új-Zélandhoz és Iránhoz. Brazília ellen már tizenkét perc után kétgólos előnyhöz jutottak, Julian Alvarez és Enzo Fernandez góljaival.
2025. Március 25. 14:11, kedd | Sport
Nemzetek Ligája: A törökök egyértelmű győzelemmel erősítették meg feljutásukat az A-divízióba
A törökök elfoglalták Budapestet.