Hírek
2023. Február 05. 17:17, vasárnap |
Sport
Forrás: Dunaszerdahelyi.sk
Legyőzte legnagyobb riválisát a HC DAC

Nagymihály együttesét fogadta hazai pályán szombaton, február 4-én a HC DAC Dunaszerdahely a MOL extraliga 15. fordulójában.
A nagymihályi alakulat folyamatos nyomása ellenére sem engedték ki a sárga-kékek a kezükből a meccset. Az arénában remek hangulatot teremtő szurkolók végig tartották a lányokban a lelket és kiváló védekező- és kapusteljesítményre ösztönözték Debre Viktor lányait, akiknek sikerült elvinni az értékes két pontot a legnagyobb Nagymihály rivális elől.
„Jól álltunk bele a mérkőzésbe, de aztán hagytuk, hogy loholjon a nyakunkban az ellenfél. A védekezésünk a találkozón végig jól működött, és a kapuban is extrát nyújtottunk. A kevés kapott gólok száma is ezt támasztja alá. Támadásban buta hibákat vétettünk, és meglehetősen sok technikai hibával játszottunk. A 40. perc tájékán adódott egy tíz perces gólcsend, amit követően azonban ismét magunkra találtunk. Szerencsére mindig akadt valaki a csapatban, aki gólt tudott lőni. Nagyon örülünk az értékes két pontnak, gratulálok a csapatnak! Szurkolóink is rendkívül kitettek magukért, igazán jó érzés ilyen hangulatban játszanunk!” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.
MOL Extraliga 15. forduló
2023. február 4. szombat, 18:00
Városi Sportcsarnok, Dunaszerdahely
HC DAC Dunaszerdahely – Iuventa Michalovce (Nagymihály): 26-23 (12-12)
Hatalmas gratula a lányoknak és az edzői stábnak! Reméljük a jövőben is hasonló sikerekről írhat majd szerkesztőségünk.
Forrás: dunaszerdahelyi.sk
Fotó: hcdac.sk
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 23. 14:08, péntek | Sport
A Real hivatalosan is bejelentette Ancelotti távozását
Ancelotti négy szezon után távozik Madridból, korábban 2013 és 2015 között ült a kispadon.
2025. Május 22. 14:31, csütörtök | Sport
A Tottenham 1:0-ra verte a Manchester Unitedet az Európa Liga döntőjében
A Spurs 2008 óta először nyert trófeát.
2025. Május 19. 13:41, hétfő | Sport
Hoki-vb: A szlovákok kikaptak Lettországtól és nem jutnak tovább a negyeddöntőbe
A szlovák hokicsapat legutóbb két évvel ezelőtt, a lettországi Rigában nem jutott be a legjobb nyolc csapat közé. Tavaly a csehországi világbajnokságon a negyeddöntőben 3:6-ra kikaptak az esélyesebb Kanadától.
2025. Május 08. 13:37, csütörtök | Sport
BL: A PSG a visszavágón is legyőzte az Arsenalt és bejutott a döntőbe
A döntőben az ellenfele az Inter Milan lesz.