2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2021. November 28. 13:40, vasárnap | Helyi
Forrás: dunaszerdahelyi.sk

László János atya gondolatai Advent első vasárnapján

László János atya gondolatai Advent első vasárnapján

Ma van Advent első vasárnapja, ennek alkalmából pedig Szakál László János esperes úr szavaival köszöntjük olvasóinkat. Az atya gondolatait a dunaszerdahelyi.sk városi portál közölte elsőként.

Advent első vasárnapjának a megünneplésével egy újabb liturgikus évet kezdtünk. Mi hívő emberek az adventi előkészületi időben nemcsak Karácsonyra készülünk, hanem Jézus Krisztus második eljövetelére is.

Urunk világvégi második eljövetelének a várása megerősít és megszilárdít minket abban a meggyőződésünkben, hogy Isten közel van hozzánk, hogy nem vagyunk ennek a világnak a csavargói, mert a földi életünk után nem a semmibe távozunk, hanem az Istenhez érkezünk.

A mai áldással azt kértük Istentől, hogy a Szentlelkével gyújtson világosságot bennünk és az adventi időben ne csak a külsőségekkel foglalkozzunk, hanem az Istennel és az isteni dolgokkal.

A többi három adventi gyertya meggyújtását is végezzük imádsággal és kérjük a belső ösztönzést ahhoz, hogy ezekben a napokban az örök célunkra összpontosítva megtisztuljunk a bűneinktől és minden önzésünktől, hogy Isten igéjéből táplálkozva, mindjobban készek legyünk arra, hogy másokkal békében éljünk, hogy a rohanó világunkban egy pillanatra megálljunk, elgondolkodjunk és közelebb kerüljünk azokhoz, akik értékesek számunkra és velük igazi szeretetközösségben legyünk.
Áldott adventet kívánok és imáimban veletek maradok,

László János atya

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi

Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet

A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.

2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi

Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen

A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.

2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet

Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira

Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.

2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni

Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.