Hírek
2020. Június 29. 17:00, hétfő |
Helyi
Forrás: TASR
Kuciak-ügy: Felolvasták az Andruskó és Alena Zs. között váltott SMS-eket

Hétfőn folytatódott a tárgyalás Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében.
A bíróságon felolvasták az Alena Zs. vádlott és Andruskó Zoltán elítélt között váltott SMS üzenetek tartalmát, valamint lejátszották a telefonbeszélgetésüket is. A vádlott szerint ez utóbbiak bizonyítják az általa vallottakat, miszerint Andruskó tartozott neki. A kommunikáció 2018 szeptemberéből való. Nem sokkal ezután letartóztatták őket.
Alena Zs. a kommunikáció tanúsága szerint többször is felszólította Andruskót az általa nyújtott kölcsön kamatainak megfizetésére. Utóbbi korábban többször elmondta, hogy Alena Zs. 20 000 eurót követelt tőle, amelyet előlegként kapott Maroš Žilinka speciális ügyész tervezett meggyilkolásáért. Žilinka felügyeli a Technopol-ügy kivizsgálását, amely ügyben Marian K. ellen is vádat emeltek. A gyilkosságra végül nem került sor, így a vád szerint Andruskó tartozott Alena Zs.-nek, és a tartozás fejében vállalta a közvetítő szerepét az újságíró meggyilkolásának előkészítése során.
A 2018 szeptemberében, vagyis több mint fél évvel az újságíró-gyilkosság után küldött üzenetekben Alena Zs. ismét a kamatok megfizetését követelte Andruskótól egy meghatározatlan összegű kölcsön után. „Ez bizonyítja, hogy Andruskó úr nem dolgozta le a tartozását, és főleg nem gyilkossággal. Azt bizonyítja, hogy Andruskó kölcsönt vett fel, amely után kamatot fizetett, de késett a fizetéssel” – jelentette ki a bíróságon Alena Zs.
A vád szerint Marian K. rendelte meg az újságíró-gyilkosságot, aki azért akart bosszút állni, mert Kuciak a gazdasági jellegű bűncselekményeiről cikkezett. A további vádlottak Miroslav M., akit már nem jogerősen elítéltek, továbbá Tomáš Sz. és Alena Zs.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.