2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2020. December 03. 21:58, csütörtök | Koronavírus
Forrás: TASR

Krajčí: 25 kórházban lesz elérhető az koronavírus elleni oltóanyag

Krajčí: 25 kórházban lesz elérhető az koronavírus elleni oltóanyag

Megismételte azt a kijelentését is, mely szerint csak akkor lehet enyhíteni a korlátozásokon, ha masszív antigén tesztelésbe kezdünk.

Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerint a koronavírus elleni oltás 25 kórházban lesz majd vélhetőleg elérhető Szlovákiában. A kórházaknak bebiztosítják a megfelelő hűtő, illetve fagyasztó felszerelést, amely szükséges a vakcina tárolásához. Naponta több száz embert terveznek beoltani. Kiemelte, hogy az egészségügyi tárca figyelemmel követi a regisztráció folyamatát és ahhoz mérten készül fel. Ezt a szerdai kormányülés után közölte a miniszter. „25 helyszín készül fel logisztikailag úgy, hogy december 15-éig képesek legyenek bebiztosítani az oltást,“ mondta Krajčí és hozzátette, hogy első körben a veszélyeztetett csoportokat szeretnék beoltani. Továbbá elismételte, hogy szerinte csak akkor lehet enyhíteni a jelenlegi korlátozásokon, ha masszív antigén tesztelésbe kezdünk. Állítása szerint minden olyan városban kéne mintavételi pontnak lennie, ahol a lakosság száma meghaladja az 5000-et. Felhívta az emberek figyelmét, hogy ha betegnek érzik magukat, éljenek ezen szolgáltatás lehetőségével és ezáltal védjék meg magukat, illetve környezetüket. Kijelentette, hogy szeretné a karácsonyi ünnepek alatt elkerülni a lockdownt.

Címkék: krajci

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 14:34, hétfő | Sport

Klubvilágbajnokság: A PSG úton a negyedik trófeáért, a Bayern gólzáport rendezett

A párizsiak végig uralták a játékot a spanyol csapat ellen. Mindössze egy kapura tartó lövést engedtek ellenfelüknek, és mindkét félidőben kétszer is betaláltak.

2025. Június 16. 14:01, hétfő | Kzélet

66 146 új személyautót regisztráltak az elmúlt évben országszerte

Idén május végén a szlovákiai közlekedési felügyeletek összesen 2 746 781 személygépkocsit regisztráltak.

2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet

Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira

Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.

2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet

Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni

Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.