2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2020. Június 02. 15:00, kedd | Világ
Forrás: mti, tasr

Korčok-Szijjártó találkozó: Máshogy látjuk a múltat, de fontos a közös jövő

Korčok-Szijjártó találkozó: Máshogy látjuk a múltat, de fontos a közös jövő

Nem szabad, hogy a trianon olyan teher legyen, amely megakadályozza, hogy a szlovákok és magyarok a jövőt tartsák szem előtt – jelentette ki Ivan Korčok szlovák külügyminiszter az első hivatalos budapesti látogatásán.

Szijjártó találkozó utáni sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a közös történelem során még soha nem volt olyan jó a magyar-szlovák együttműködés, mint jelenleg.

Korčok a pár nap múlva esedékes trianoni évforduló kapcsán elmondta, hogy Szijjártó Péterrel nyitottan beszéltek erről a témáról is. Hangsúlyozta, hogy bár máshogy látják ezt a történelmi eseményt, ez még nem ok a viszályra.

„Másképp látjuk ezt a történelmi eseményt, ugyanaz a történelem, de másképp éljük meg. Ami nem feltétlenül köt össze, annak nem szabad szétválasztania. Így kell értelmezni Igor Matovič kormányfő kezdeményezését is, aki a szlovákiai magyar közösség 100 képviselőjét látja vendégül az évforduló „előestéjén”. Ezt egy jelnek tartom – az empátia jelének, amelyet mi is elvárunk Magyarországtól június 4-én, amikor a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról emlékezünk meg" – mondta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre közölte: gesztusként értékelik, hogy a szlovák kormányfő a trianoni centenárium alkalmából Pozsonyban fogadást tart a szlovákiai magyar közösség tagjainak, egyúttal hivatalos Magyarországi látogatásra invitálta Igor Matovič miniszterelnököt.

Korčok úgy véli, Európában a szlovákoknak, magyaroknak és minden más európai nemzetnek összetett történelme van. Az, ami, az egyiknek veszteség, a másiknak győzelem. Ami az egyiknek trauma, az más számára a szabadság kezdete.

„Bízom benne, hogy ez a hét az empátia hete lesz. Azt kívánom, hogy a június 4-én Budapesten felzendülő hangok olyanok legyenek, amelyek megnyitják a közreműködés kapuit a jövőben" – hangsúlyozta Korčok.

Trianon kapcsán hozzátette a magyarországi miniszter: az évforduló teljesen mást jelent magyaroknak és a szlovákoknak. A jövőbeli jó együttműködés azon múlik, hogy „kölcsönösen tiszteletben tudjuk tartani egymás érzelmeit" - emelte ki Szijjártó Péter.

A miniszter elmondta: a koronavírus-járvány elleni védekezés még inkább megerősítette a kapcsolatokat. Szlovákia 93 magyar állampolgár hazahozatalában segített, Magyarország pedig 53 szlovák állampolgárnak segített haza jutni, a magyar fél tizenegy dél-szlovákiai kórház számára küldött a védekezéshez szükséges eszközöket - sorolta a miniszter. Szijjártó nagyra értékelte, hogy a két ország határán először lehetővé tették az ingázást, folyamatosan fenntartották a teherforgalmat és immár a 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén a magyar és szlovák állampolgárok mindenfajta korlátozás nélkül tartózkodhatnak egymás országaiban.

Ma reggeltől ismét közlekedik az esztergomi teherkomp és újranyitották a Nógrádszakál-Ráróspuszta határátkelőt, így két ország állampolgárai már 13 határátkelőn közlekedhetnek - mondta.

Közölte: nyár végére elkészül a két Komáromot összekötő híd, 2022-ig hat újabb határátkelőt nyílik, köztük három új híd az Ipolyon, 2024-ig a két ország gázvezeték-rendszereit összekötő interkonnektor kapacitását mindkét irányba jelentős mértékben megnövelik. December végéig összekötik a két ország magasfeszültségű villamoshálózatait, amit nagy előrelépésként értékelt a villamosenergia-ellátás biztonsága szempontjából.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 20. 14:25, kedd | Világ

Az Egészségügyi Világközgyűlés jóváhagyta a világjárványról szóló megállapodást

11 ország tartózkodott a szavazástól, beleértve Szlovákiát is.

2025. Május 19. 14:09, hétfő | Világ

A Kreml az ukrajnai konfliktus diplomáciai megoldását támogatja

Trump kijelentette, hogy a lehető leggyorsabban véget akar vetni a konfliktusnak, és többször felszólította a feleket a vérontás befejezésére.

2025. Május 09. 13:31, péntek | Világ

Robert Prevost lett az új pápa, aki a XIV. Leó nevet vette fel

Fehér füst szállt fel csütörtök este a Sixtus-kápolna feletti kéményből, jelezve, hogy a bíborosok megválasztották az új pápát.

2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ

Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére

Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.