Hírek
2020. Július 11. 11:00, szombat |
Helyi
Forrás: TASR, topolcianky.sk
Kistapolcsány: Magyar híveket is várnak a hagyományos búcsújárásra

Hétvégén rendezik meg a Skapulárés Boldogasszony hagyományos búcsúünnepét Kistapolcsányban. Közép-Európa egyik legrégebbi búcsújáról van szó, idén 334-edik alkalommal találkoznak itt a szlovák és magyar zarándokok.
A búcsút az ún. triduum, vagyis a három napos lelki felkészülés előzi meg. A fő program szombaton, július 11-én veszi kezdetét. Szlovák és magyar nyelvű keresztutat és szentmiséket is tartanak majd a hétvége mindkét napján. A szombat esti istentiszteletet Székely János, a Szombathelyi egyházmegye püspöke fogja celebrálni. A szombati program része lesz az új skapulárés tagok felvétele is.
A kistapolcsányi búcsú története a 17. századig nyúlik vissza. A búcsújárás eredete Rákóczi Erzsébet nevéhez kötődik, aki a török legyőzése miatti hálából elzarándokolt a Szentföldre. Később XI. Ince pápa engedélyezte neki, hogy a kistapolcsányi birtokán megalapíthassa a Kármelhegyi Boldogasszony Társulatot, és jóváhagyta az évenkénti búcsújárást is. Az első ilyen búcsúra 1686. július 16-án, Skapulárés Boldogasszony ünnepén került sor, azóta minden évben megtartják.
A búcsú programja ide kattintva elérhető.
Nyitókép: moravce24.sk
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.