Hírek
2020. Június 18. 16:30, csütörtök |
Világ
Forrás: mti
Karanténba kerültek Prága vezetői

Kéthetes házi karanténba kényszerült a cseh főváros egész vezetősége és a városi hivatal több munkatársa, miután Petr Hlubuček főpolgármester-helyettesnél kimutatták a koronavírust. Három-négy tucatnyi emberről van szó.
A fertőzés következtében a fővárosi önkormányzati szervek következő napokra tervezett üléseit lemondták, és folyamatban van mindenkinek a tesztelése, aki az utóbbi napokban kapcsolatba került a főpolgármester-helyettessel. Karanténba került a parlamenti alsóház két prágai tagja is, mert találkozott Hlubučekkel, Radek Vondráček házelnök ezért felszólította a képviselőket, hogy a tárgyalóteremben ismét csak arcmaszkkal jelenjenek meg.
Adam Vojtech egészségügyi miniszter bejelentette, hogy július elsejétől megszűnik az arcmaszkok kötelező használata a tömegközlekedési eszközökön is. Ez alól kivétel lehet Prága és az észak-morvaországi Karviná, ahol a Darkov bányában az utóbbi hetekben több mint 400 fertőzést mutattak ki - erről később születik döntés.
Csehországban március elsején mutatták ki az első koronavírusos fertőzést. Csütörtök reggelig mintegy 10 150-en fertőződtek meg, közülük több mint 7500-an már kigyógyultak a betegségből. A betegség eddig 333 halálos áldozatot követelt az országban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 20. 14:25, kedd | Világ
Az Egészségügyi Világközgyűlés jóváhagyta a világjárványról szóló megállapodást
11 ország tartózkodott a szavazástól, beleértve Szlovákiát is.
2025. Május 19. 14:09, hétfő | Világ
A Kreml az ukrajnai konfliktus diplomáciai megoldását támogatja
Trump kijelentette, hogy a lehető leggyorsabban véget akar vetni a konfliktusnak, és többször felszólította a feleket a vérontás befejezésére.
2025. Május 09. 13:31, péntek | Világ
Robert Prevost lett az új pápa, aki a XIV. Leó nevet vette fel
Fehér füst szállt fel csütörtök este a Sixtus-kápolna feletti kéményből, jelezve, hogy a bíborosok megválasztották az új pápát.
2025. Május 07. 15:10, szerda | Világ
Összegyűltek a bíborosok a Szent Péter-bazilikában az új pápa megválasztására tartott szentmisére
Az új pápa megválasztáshoz a szavazatok kétharmados többsége szükséges.