Hírek
2020. Július 16. 21:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: aktuality.sk, dennikn
Gröhlingnek megkegyelmeznek a plágiumügy miatt

Branislav Gröhling oktatási miniszter a Za ľudí képviselőinek magyarázta bizonyítványát. Abban mindenki egyetért, hogy a miniszter dolgozata nem egy mestermű, a legkisebb koalíciós párt azonban nem követeli lemondását.
Jana Žitananská, a Za ľudí párt frakcióvezetője úgy véli, jelentős különbség van Gröhling, Kollár és Danko plágiumügyei között. Szerinte Gröhling teljesen máshogy járt el a dolgozat írásakor, mint a másik két botrányba keveredett politikus. „Beismerte, hogy hiba történt. A forrás feltüntetése nem olyan volt, amilyennek lennie kellett volna, de szerintünk ez nem ad okot a lemondásra” – mondta Žitňanská. Hozzátette azt is, úgy véli, elég büntetés a miniszternek, hogy ezzel a diplomamunkával kell élnie.
Vladimíra Marcinková, a párt várandós képviselője hangsúlyozta, hogy bár Gröhling munkája nem egy nagy akadémiai eredmény, de a diplomamunkát nem tartja plágiumnak. Szerinte hibázott ugyan az idézés helyes megjelölésénél, de nem gondolja úgy, hogy szándékosan ellopta volna mások gondolatait. Kiemelte, hogy bár nem tartja magát könnyen meggyőzhetőnek, de az oktatásügyi miniszter felvázolta a munka elrejtése körül kialakult helyzetet, és bemutatta az iskolával kötött szerződést is.
A DenníkN újságírói közel sem ilyen elnézőek a tárca vezetőjével szemben, közelebbről szemügyre vették a diplomamunkát elemző jelentést, melyben a cseh rendszer kiértékelte az egyezést az adatbázisban található többi szöveggel. A miniszter eleinte nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az elemzést, de a média felszólítására tegnap megosztotta Facebook-oldalán. Gröhling azzal érvelt, a diplomamunkájával kapcsolatos kérdéseket a bulvár fújta fel, és indokolatlan tartja, hogy a valódi reformok helyett az ő múltjával legyenek elfoglalva.
A DenníkN munkatársai állítják, a miniszter egészen egyszerűen a jól bevált Ctrl c + Ctrl v művelettel hozta össze a diplomamunkát, ami annyit jelent, hogy a felhasznált irodalomból több bekezdést is szóról szóra átmásolt. A munka megírása során végig ugyanazt a módszert alkalmazta: az első pár bekezdést a sajátjaként tüntette fel, a forrást pedig csak a harmadik bekezdés után jelölte meg. Annyi biztos, hogy Gröhling diákkorában az akadémiai munka írásának alapelveit nem sajátította el.
A nyitókép Gröhling diplomamunkájának egy részletét ábrázolja, a pirossal szedett rész jelöli a másolt szöveget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.