Lóri bevezetett minket a küzdősportok világába, mesélt a klub működéséről, a harcművészetek alapjairól, de az edzői szerep kihívásairól is.

Több mint 35 éve kezdtél el birkózni, azóta számos különböző harcművészeti ágban bizonyítottál. Többszörös magyar bajnok vagy kempóban, szlovák bajnok birkózásban, brazil jiu-jitsuban, de ketrecharcban is halmozod a győzelmeket. Melyik a kedvenc kategóriád?

Az édesapám révén ismerkedtem meg a küzdősportok világával, aki a Bősi birkózóklub főedzője volt. Egészen korán kezdtem– 1985-ben, 5 évesen nyertem az első versenyem. Az egyik szívügyem a mai napig a birkózás. Később a birkózást kezdtem kiegészíteni, az évek folyamán először a karatéval, majd a kempóval ismerkedtem meg jobban. Érdeklődtem a kevert harcművészetek iránt is, amihez szükség volt a brazil jiu-jitsura. Szerencsére Magyarországon megjelent egy brazil edző, így ezt a sportágat is el tudtam sajátítani. Mostanában leginkább a brazil jiu-jitsu és grappling versenyeken indulok. Ha a kedvencemet kellene kiemelni, nem tudnék választani.

Rengeteg színvonalas nemzetközi versenyen szerepeltél, melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Nehéz kérdés. Minden versenynek megvan a maga szépsége, de kihívása is. Fontos, hogy az adott pillanat mit tud adni lelkileg és fizikailag. Nagyon sokat számít a felkészülési folyamat is, hogy mit tanul meg az ember az edzések során. Minden eredménynek megvan a saját értéke.

Jelenleg a Bősi MMA & BJJ Klub főedzőjeként tevékenykedsz. Hogy lesz versenyzőből edző? Mi motivált arra, hogy fiatalokkal is elkezdj foglalkozni?

Ez egy összetett folyamat. Ahhoz, hogy egy versenyző átlépjen az edzői vonalra és igazi edzővé váljon, egyfajta lelki beérésre van szükség. Edzőként nagy felelősséggel tartozol az emberek iránt, akik téged választanak. Azt szoktam mondani, hogy a lelkeden egy rózsát nevelgetsz. Ez egy nagyon felelősségteljes munka, főleg gyerekekkel. Ha gyerekekkel foglalkozol, akkor igazából elkezded az útjait egyengetni és próbálod terelgetni is. Ez a felnőttek esetében sincs nagyon másképp, a tanítványod beléd veti a bizalmát, és ez nagy felelősség.

Hány tanítványa van jelenleg a bősi klubnak? Mennyire népszerű a küzdősport a csallóközi lányok körében? Főleg rajongóként vannak jelen, vagy ringbe is szállnak a csajok?

A klubban jelenleg minimum 50 ember látogatja az edzéseket. A gyerek edzésektől kezdve egészen a felnőtt korosztályig, több különböző sportágban tartunk edzéseket. A gyereknél MMA és brazil jiu-jitsu edzések vannak, a felnőttek kempó és MMA tréningeken vehetnek részt, de emellett oktatunk birkózást, brazil jiu-jitsut és boxot is.

Ami a csajokat illeti, a gyerekek között is vannak nagyon tehetséges lányok, Boráros Viktóriát emelném ki, aki 2-3 éve jár hozzánk, és 10 éves kora ellenére halmozza az érmeket. A felnőtteknél Rasztgyörgy Anikót említeném, aki már 7-8 éve látogatja a klubot és világszintű eredményeket ért el full contact és grappling kategóriában is.

Hány éves kortól ajánlod, hogy valaki elkezdjen mondjuk kempózni? Dolgoztok gyerekekkel is, vagy inkább kamasz korban kezdenek el jobban érdeklődni a harcművészetek iránt?

A szülőknek, akik felkeresnek azt szoktam mondani, ha a gyerekek érdeklődnek a küzdősportok iránt, a mi sportágunkban először a birkózás az egyik legmegfelelőbb. A birkózás természetes ösztön, ami a gyerekek esetében is jelen van – tép, húz, földön hentereg, gyűri az egyik a másikat. Ez jellemző az állatvilágra is, a szarvasok összeakasztják az agancsukat, összemérik az erejüket, és mondhatni így döntik el „ki a főnök”. Ez belénk van kódolva, éppen ezért azt javaslom a szülőknek, hogy mikor elkezd iskolába járni a gyerek, tehát már szocializálódik az első osztályban, akkor érdemes elkezdni a küzdősporttal foglalkozni. A mi sportágunk kicsit komplexebb, mivel több stílus ötvözetéről szól. Van benne ütés, rúgás, dobás és földharc, így mentálisan nagyobb odafigyelést igényel. Ezért jó, ha a gyerek már iskolás, tanul írni-olvasni, és a játék mellett jobban oda tud már figyelni.

Mennyire élvezitek a szülők támogatását? Elég nehéz lehet meggyőzni egy anyukát, hogy „harcba” küldje gyerekét, aki kék-zöld foltokkal térhet haza egy keményebb edzés után...

Szeretek megmaradni a realitás talaján, mint a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is. Nem egyszerű, ha a gyerek egy dobás vagy rúgás után zúzódásokkal megy haza, vagy éppen kék-zöld combokkal fejezi be az edzést. Ezen kívül a versenyek után a győzelem mámora vagy éppen a vereség kudarca sem egyszerű a lélek szempontjából. Néha nehéz meggyőzni a szülőket, hogy folytassák a harcot.

A klub tagjai közül mindenki versenyszinten űzi a sportot, vagy vannak, akik csak hobbiból járnak hozzátok?

A mi klubunk versenyorientált. Az edzések is úgy vannak felépítve, hogy a versenyekre készülünk. Sok klub foglalkozik önvédelemmel, laikusokkal, de nálunk inkább a versenyzés a fő mozgatórugó. Ennek ellenére nagyon sokan járnak hozzánk, akik már csak hobbi szinten sportolnak. Volt birkózók, boxolók is ellátogatnak a terembe, akik kikapcsolódás céljából űzik a sportot. Más sportágakból is érkeznek az edzőtermünkbe, elsősorban olyanok, akik ki szeretnék egészíteni a tudásukat.

A profi versenyzőitek hányszor edzenek egy héten?

Az a baj, hogy Szlovákiában a küzdősportban nagyon kevés ember vallhatja magát profinak. A másik oldalon viszont mi is indulunk profi, pénzdíjas versenyeken. Ahhoz, hogy ezen a szinten tudjunk versenyezni, mindennap legalább egyszer, de inkább kétszer kellene edzeni. Munka mellett főleg nagyon embert próbáló, hiszen reggel és este is gyakorolni kell.

A koronavírus-járvány felborította a menetrendet számos sportágban. Hogy élte meg a bősi klub a járványhelyzetet? Pótolva lesznek az elmaradt mérkőzések?

Sajnos a pandémia minket sem kímélt, teljesen felborította a helyzetet. Márciustól elmaradtak a versenyek, később az edzéseket is hanyagolni kellett. Szerencsére már vissza tudtunk térni, de az én világversenyeimet lefújták szinte az egész évre. Egyelőre a kempó, grappling, MMA versenyeket az őszi szezonra tették át, bízunk benne, hogy meg is valósulnak, mivel a gyerekeknek nagyon fontos a versenyszellem.

Hogy motiválod a tanítványaid? Van valami bevált módszered, vagy minden harcosnál más működik?

Minden ember és minden gyerek más, ezért más hozzáállást is igényelnek. Azt szoktam mondani, az ember olyan, mint egy főnixmadár. Főleg a jó harcos. Néha el kell engedni egy tanítványt: menj, és mutasd meg! Máskor viszont vissza kell őt húzni. Ebben a helyzetben a gyerekeket a legnehezebb motiválni, nekik szükségük van a megmérettetésre. A felnőttek könnyebben elfogadják, hogy most nem lehet versenyezni.

Mit gondolsz, megváltoztatta az életed a sport? Miért tartod fontosnak, hogy a fiatalok megismerkedjenek a harcművészetek világával?

A saját életemben mindenképp meghatározó szerepe van a sportnak. Sportoló családban nőttem fel, édesapám több mint 40 évig volt a Bősi Birkózóklub főedzője, tehát én ebbe úgymond bele születtem. Az édesapám minden hétvégén ment versenyre. Pár évvel később én is rendszeresen csatlakoztam hozzá, ami adott volt. Mikor a birkózást kezdtem kevésnek érezni– amellett, hogy a mai napig nagyon fontos számomra – kipróbáltam új műfajokat is, ami megváltoztatta az addigi életemet. Kezdtem jobban kiteljesedni, a kempó például tartalmazza az ütés, rúgás, földharc elemeit, így további képességeimet tudtam fejleszteni.

A harcművészet tükrözi legjobban a realitást az életben. Ha pofon vágnak, azt megérzed. Felébredsz, és tudod, milyen érzés. Egy pofon képes helyre rakni az ember egóját, de erősítheti az önbizalmat is. Ha UFC-t játszol a Playstationön, vagy videókat nézel a YouTube-on, hiheted azt, hogy jó bunyós vagy, de mikor bejössz a terembe, és a saját bőrödön érzed az ütést, akkor jössz rá igazán, mi a valóság. Biztos vagyok benne, hogy mind fizikailag, mind lelkileg, sokkal gerincesebb és stabilabb embert adnak a harcművészetek.

Ha valakit meg kellene győznöd, hogy ismerkedjen meg a küzdősportokkal, mit mondanál neki?

Annyit mondanék: Ebből tud tanulni a legjobban.

Fotók: InfoCsallóköz, Gróf Lóránt/Facebook

(ann)