HÃrek
2021. Január 17. 15:48, vasárnap |
Kultúra
Forrás: ATEMPO.sk
Érdekes ajándékot kap hetvenedik születésnapjára Fischer Iván

A világhÃrű karmestert egy interneten közvetÃtett összeállÃtással köszöntötte a Budapesti Fesztiválzenekar, az amszterdami Concertgebouworkest és a Konzerthausorchester Berlin.
A mester január 20-án tölti be hetvenedik életévét. A Kocsis Zoltán nevével is fémjelzett Budapesti Fesztiválzenekar alapítója azonban nem csak a magyar fÅ‘városban tevékenykedik: az amszterdami Concertgebouworkest tiszteletbeli vendégkarmestere és a berlini Konzerthausorchester karmestere is egyben. A három neves együttes most úgy döntött, hogy méltó módon ünneplik meg az élÅ‘ legenda kerek évfordulóját. Január 20-án este fél 9-tÅ‘l honlapjaikon egyszerre közvetítik azt a közösen szerkesztett összeállítást, amelyben Fischer Iván által írt, vezényelt vagy rendezett darabokat, emlékezetesebb koncerteket idéznek fel.
Az ingyenesen elérhetÅ‘, mintegy másfél órás koncertfilmben helyet kaptak részletek például Beethoven 8. és Mahler 1. szimfóniájából, a Figaro házassága és a Falstaff című szcenírozott operákból is. A felvételek között ismert tisztelÅ‘k, barátok mondják el köszöntÅ‘iket.
A Budapesti Fesztiválzenekar alapítója és zeneigazgatója zenészcsaládba született 1951-ben, Budapesten zongorázni, hegedülni, késÅ‘bb csellózni tanult, zeneszerzés-tanulmányokat folytatott, hogy aztán Bécsben, Hans Swarowsky karmesterosztályában folytassa stúdiumait.
Fischer Ivánt a világ legeredményesebb zenekarvezetÅ‘i között tartják számon, hírnevéhez a BFZ intenzív nemzetközi turnétevékenysége mellett nagy szakmai visszhangot és közönségérdeklÅ‘dést kiváltó hanglemezeinek sora is hozzájárult.
Nagy sikerű opera-elÅ‘adások rendezÅ‘je is, 2018-ban megalapította a Vicenzai Operafesztivált, emellett az utóbbi években zeneszerzÅ‘ként is tevékeny. Műveit bemutatták az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, Magyarországon, Németországban és Ausztriában is. Rangos nemzetközi díjai mellett (Kristály díj, Chevalier des Arts et des Lettres, a brit Királyi Filharmóniai Társaság Díja, Ovatie-díj, a Brit Royal Academy of Music tiszteletbeli tagja) megkapta a Kossuth-díjat és Prima Primissima Díjat is.
A Kocsis Zoltánnal együtt alapított Budapesti Fesztiválzenekart a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon, kétszer nyerte el a Gramophone-díjat, egyszer pedig Grammy-díjra is jelölték. Fischer Iván újító személyiség, együttese innovatív koncertjei (Autizmusbarát Kakaókoncert, Titokkoncert, Midnight Music, Concertino, TérTáncKoncert, Közösségi Hét, Zsinagógakoncertek) világszerte különlegesnek számítanak. Bridging Europe - Európai Hidak elnevezésű fesztiválját, amely minden évben más nép kultúrájára fókuszál, a Müpával közösen indította útjára, csakúgy, mint a zenei maratonokat, melyeken egy zeneszerzÅ‘ vagy egy korszak művei hallhatók egész nap. A következÅ‘ február 6-án Liszt és Berlioz műveibÅ‘l válogat.
ATEMPO.sk/infocsallóköz.sk
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.
2025. Május 23. 14:08, péntek | Sport
A Real hivatalosan is bejelentette Ancelotti távozását
Ancelotti négy szezon után távozik Madridból, korábban 2013 és 2015 között ült a kispadon.
2025. Május 23. 13:48, péntek | Magyarország
Orbán: Magyarország megakadályozza az EU-ba irányuló orosz energiaszállÃtás tervezett betiltását
A magyar miniszterelnök szerint a Bizottság terve több uniós ország, köztük Németország és Csehország vezetőinek politikáját tükrözi, akik az energiaárakat felfelé hajtják ahelyett, hogy csökkenteni próbálnák azokat.