Hírek
2021. Június 03. 11:46, csütörtök |
Tech
Forrás: TechRadar / TESLA
Elon Musk: az új modelljeink radar nélkül is biztonságosak

Legalábbis ezt állítja a Tesla cégvezetője, Elon Musk. A milliárdos elmondása szerint az új modellek már nem is lesznek felszerelve a technológiával.
Az elmúlt napokban újabb vita bontakozott ki az amerikai illetékes hatóság, valamint a Tesla között, mégpedig a cég lépése miatt, amelynek részeként az április végétől legyártott Model 3 és Model Y típusokban már nem kap helyet a korábban alkalmazott radar. A két fél nem ért egyet, a helyzet az újabb vizsgálatokat követően tisztázódhat.
Nemrég arról írtunk, hogy a gyártó egy szoftverfrissítés miatt fizethet egy vásárlónak, viszont eközben a tengerentúlon újabb vita bontakozott ki a National Highway Traffic Safety Administration (NHTSA), a Consumer Reports, valamint a Tesla között. Utóbbi már korábban jelezte, hogy a radart hamarosan elhagyják az újonnan legyártott példányokról, a jövőben ugyanis teljes mértékben a Tesla Vision névre keresztelt rendszerre állnak át, vagyis a kamerákra helyezik a hangsúlyt, a változás miatt azonban a másik oldal szereplői azonnal dobták az addig alkalmazott ajánlásokat és értékeléseket, ami természetesen az eladásokat is negatív módon befolyásolja. A Consumer Reports például eltávolította a Model 3 úgynevezett „Top Pick” státuszát, a hatóság pedig újabb teszteket kénytelen elvégezni ahhoz, hogy a vásárlóknak szánt komoly figyelmeztetéseket visszavonják.
Elon Musk egy, a céghez pozitívan viszonyuló oldalon fejtette ki véleményét, miszerint a másik oldal megint nem érti, hogy mi történik. Szerinte a biztonság, a robotpilóta minősége, valamint a vezetés élménye tovább javul majd, mivel a kamerákkal olyan magas szintet értek el, amely gyakorlatilag feleslegessé teszi a radar alkalmazását, viszont az NHTSA mindenképpen köteles megismételni a korábban elvégzett részletes teszteket ahhoz, hogy ismét megfelelően biztonságosnak minősítsék a fent említett típusokat. A Consumer Reports többek között a forward collision warning (FCW) és az automatic emergency braking (AEB) eltávolítását kéri számon a cégen, a radar hiánya szerintük ezt eredményezi, viszont a Tesla részéről nem értik a kifogásokat.
A megismételt teszteken derül majd ki, hogy ezen autók visszanyerik-e korábbi besorolásukat, ehhez azonban különösebb gond nélkül kell majd venniük az akadályokat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.