2025. április 19, szombat - Emma

Hírek

2020. November 05. 12:16, csütörtök | Világ
Forrás: Blikk

Egyetemisták a bécsi terrortámadás áldozatai között

Egyetemisták a bécsi terrortámadás áldozatai között

A Kronen Zeitung tájékoztatása szerint a Bécsi Iparművészeti Egyetem (Universität für angewandte Kunst) hallgatója volt a hétfői terrortámadás egyik női áldozata, továbbá egy másik hallgató is súlyosan megsérült.

Az intézmény nincs messze a terrortámadás helyszínétől, ugyanis az első kerületben, az Oskar-Kokoschka-Platzon található. Az egyetem rektora, Gerald Bast így nyilatkozott: „Nem lehet szavakkal leírni ennek a tettnek az igazságtalanságát“. Közleményben arról is szót ejtett, hogy az egyik halálos áldozat, valamint az egyik súlyosan megsebesült áldozat is az egyetem hallgatója. Elmondása szerint a sérült diák egy sikeres operációnak köszönhetően már nincs életveszélyben. A Der Standard cikke szerint a támadás helyszíne, tehát a Duna-csatorna, a Stephansplatz és a Schottenring által határolt úgynevezett „bermuda-háromszög” éjjel-nappal forgalmas, ahol „sosincs csend”. A Seittenstettengassén található ráadásul a főváros legfontosabb zsinagógája, a Stadttempel, amelynek közelében az első támadás történt. Egyelőre azonban úgy tűnik, nem a zsinagóga és nem a zsidóság volt a célpont, hanem a bárokban szórakozó emberek.

Címkék: Bécs, terror

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ

Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában

Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.

2025. Március 27. 16:12, csütörtök | Világ

Ezen a napon: Március 27.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek ezen a napon történtek a történelemben.

2025. Március 12. 13:44, szerda | Világ

Az USA azonnali hatállyal újraindítja az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt

A nyilatkozat szerint az Egyesült Államok azonnal feloldja a hírszerzési információk megosztásának felfüggesztését, és újraindítja az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatást.

2025. Február 26. 14:00, szerda | Világ

Trump ötmillió dollárt szeretne kérni az aranykártyákért

Az amerikai elnök elvárja, hogy a vállalatok fizessenek azért, hogy képzett munkavállalókat hozzanak az USA-ba az aranykártya segítségével.