Hírek
2021. Szeptember 05. 16:57, vasárnap |
Tech
Forrás: NIF
Egy lépéssel közelebb az önfenntartó fúzióhoz

Amerikai kutatók már jó ideje próbálkoznak, most pedig sikerült áttörést elérni. A legújabb teszteredmények alapján már több energiát tudnak kinyerni a plazmából.
A fúziós energia kutatása terén időről-időre mi is beszámolunk a fontosabb előrelépésekről, az év elején például arról írtunk, hogy 20 másodperc az új rekord, ami azt jelezte, hogy van esélyünk a tartós használatra. Most egy amerikai csapat adott hírt arról, hogy elérték az úgynevezett gyújtási pontot, a kísérlet során pedig több energiát nyertek ki, mint amennyit felhasználtak.
Az év eleji új rekord után néhány hónappal a brit illetékesek jelentették be, hogy tízszeres csökkenést értek el a komponenseket érő hőmennyiség kapcsán, ami komoly segítséget jelenthet a jövőben. Az amerikaiak eközben folyamatosan dolgoztak saját megoldásukon, a Lawrence Livermore National Laboratory által üzemeltetett National Ignition Facility (NIF) most pedig arról számolt be, hogy (a több mint 60 éven át tartó munka után) elérték az úgynevezett gyújtási pontot, amely a folyamat önfenntartó jellegét, annak kialakítását jelenti, ennek során ugyanis a reakció ellensúlyozza a hővesztést, vagyis nincs szükség külső energia felhasználására a hatalmas hőmérséklet fenntartása érdekében.
A kutatók 20 nanoszekundumon keresztül bombázták az erre kijelölt apró gömböt lézernyalábokkal, ők ugyanis a lézerrel kontrollált erőmű fejlesztésén dolgoznak. A mostani kísérlet során nyolcszor jobb eredmény értek el a tavaszi tesztekhez képest, a 2018-as rekordhoz képest pedig már 25-szörös az előrelépés, ami jelzi a munka eredményességét. A rendelkezésre álló adatok alapján 250 kilojoule energiát fektette be a folyamatba, amelyből viszont már egy jóval nagyobb mennyiséget, 1,3 megajoule-t nyertek ki, amivel ismét komoly tapasztalatra tettek szert – a hangsúly ezen kísérletek során a nyereségen van, vagyis a folyamat hossza, annak időtartama kevésbé számít fontos szempontnak.
A szakemberek folytatják a munkát, a cél a folyamat további tökéletesítése, ami valószínűleg szintén évekig tart majd.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.