Hírek
2022. Március 06. 20:42, vasárnap |
Sport
Forrás: dunaszerdahelyi.sk
E-sport kerékpáros bajnokság: a dunaszerdahelyi Magyar Bálint ezüstérmes lett

Az elmúlt hétvégén rendezték az első Szlovák E-sport Kerékpáros Bajnokságot, amelyen a dunaszerdahelyi Magyar Bálint az előkelő, második helyen végzett.
Az esemény összefoglalója a dunaszerdahelyi.sk városi portálon jelent meg. A cikket változtatás nélkül közöljük.
Az országúti kerékpározás téli szezonja nálunk túl hosszú és sajnos az időjárási feltételek sem túl kedvezőek. Kevesen vannak azon versenyzők, akik ideális körülmények között készülhetnek a kerékpárverseny szezonra. Ezért kell változatossá tenni az otthoni edzéseket. Így született meg a virtuális kerékpárverseny gondolata.
Természetesen teljesen más, mint a klasszikus versenyek, de ezek a platformok szerencsére lassan bekerülnek az UCI programjába, és a profi versenyzők körében is egyre jobban kezdenek elterjedni, ezáltal segítve a versenyzők felkészülését.
Maga a virtuális kerékpárverseny-sorozat négy fordulóból áll. Részvétele nyitott a junior és elite kategóriában licenszel rendelkezők, valamint a hobbikerékpárosok számára. Elmondható, hogy sporttörténelmet írunk, ugyanis ez az első európai kupa az e-sportban.
A verseny különlegessége, hogy a megmérettetésre a világ bármely tájáról bárki benevezhet. Volt olyan forduló, amelyben virtuálisan közel 700 férfi, junior és női versenyző állt rajthoz.
A virtuális V4-es futamok sorozata a Rouvy platformon január 11-én vette kezdetét a „Cseh útvonallal”, ezt követte a „Szlovák“ január 25-én, majd a február 15-én a „Lengyel“, amelyen a Pierre Baguette Racing színeiben versenyző Magyar Bálint megérdemelten vívta ki a Szlovák Bajnokságon való részvételt.
Regisztrálni a Szlovák Kerékpáros Szövetség honlapján található linken keresztül lehetett a versenyekre. Minden egyes versenyszám külön került értékelésre, majd a három futam legjobb eredményeit összesítették, illetve, ha valaki valamilyen oknál fogva nem tudott részt venni a versenyen, akkor az addigi legjobb teljesítményt vették alapul.
Bálint az első fordulót betegség miatt kénytelen volt kihagyni, de a másik két versenyen kimagasló teljesítményt nyújtott.
Az első Szlovák E-sport Kerékpáros Bajnokságra, amelyre 2022. február 26-án Pozsonyban került sor a a Nivy Centerben, végül a legjobb 20 szlovák versenyző kapott meghívást az elért eredményeik alapján. Három kategóriában versenyeztek: 9 elite férfi, 5 junior és 5 női versenyző indult.
A versenyzőknek csak a kerékpárjukat kellett magukkal vinni, minden más technikai eszközt a szervezők biztosítottak, mint az „okos“ görgőt és a hardvert. Erre azért volt szükség, hogy mindenki egyenlő feltételek mellett tudja teljesíteni a megadott távot.
A versenyt a szlovák RTVS Sport csatorna élőben közvetítette.
Magyar Bálint abszolút harmadikként végzett, kategóriájában pedig a második helyet szerezte meg az Elite kategóriában.
A Szlovák E-sport Kerékpáros Bajnokságot a háromszoros szlovák bajnok, Marek Čanecký nyerte.
A versenysorozat csúcspontja a „Magyar útvonal“ lesz március 8-án, ahol végül eldől ki nyeri a négyfordulós versenysorozatot.
Magyar Bálint, fotó: Ján Melicher
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 23. 14:08, péntek | Sport
A Real hivatalosan is bejelentette Ancelotti távozását
Ancelotti négy szezon után távozik Madridból, korábban 2013 és 2015 között ült a kispadon.
2025. Május 22. 14:31, csütörtök | Sport
A Tottenham 1:0-ra verte a Manchester Unitedet az Európa Liga döntőjében
A Spurs 2008 óta először nyert trófeát.
2025. Május 19. 13:41, hétfő | Sport
Hoki-vb: A szlovákok kikaptak Lettországtól és nem jutnak tovább a negyeddöntőbe
A szlovák hokicsapat legutóbb két évvel ezelőtt, a lettországi Rigában nem jutott be a legjobb nyolc csapat közé. Tavaly a csehországi világbajnokságon a negyeddöntőben 3:6-ra kikaptak az esélyesebb Kanadától.
2025. Május 08. 13:37, csütörtök | Sport
BL: A PSG a visszavágón is legyőzte az Arsenalt és bejutott a döntőbe
A döntőben az ellenfele az Inter Milan lesz.