HÃrek
2020. Szeptember 10. 13:18, csütörtök |
Bulvár
Forrás: Blikk.hu
Csányi Sándor is megszólalt az SZFE-botrány kapcsán

A neves szÃnész is kifejezte véleményét a SzÃnház- és Filmművészeti Egyetem körül zajló dolgok kapcsán. Csányi szerint a legjobb megoldás egy kompromisszum lenne.
Mivel az újságírói megkereséseket a színész visszautasította, közösségi oldalán reagált az eseményekre.
Csányi mindjárt az elején leszögezte: nem ért a politikához, nem foglalkozik vele, nem is érdekli. „Csak most már annyi minden érinti a mi szakmánkat, ami át van hatva ugyan politikával, de nem egy az egyben politika, hanem rengeteg szakmai kérdés is felmerül,” folytatta. Videójában azonban szükségesnek tartja megvédeni az egyetemen tanító tanárokat és az ott tanuló diákokat egyaránt.
Reagált arra a vádra is, hogy az iskolában ideológia képzés folyik, elmondása szerint sosem beszéltek politikáról az iskola falai között, semmiféle ideológia képzésrÅ‘l nem volt szó, sÅ‘t Å‘ maga azt sem tudta, ki van kormányon, amikor oda járt.
„Az a vád is érte a tanárokat, hogy ezt a fÅ‘iskolát egy szűk baráti kör vezeti. És ez igaz” – mondta Csányi, akinek a különféle összeesküvés-elméleteken túl az jutott az eszébe ennek kapcsán, hogy lehet, azért vezetik ezek az emberek az intézményt, mert értenek hozzá. A színész lelkesen beszélt az ott tanító pedagógusokról, szerinte energiát és idÅ‘t nem sajnálva, szenvedéllyel végzik munkájukat. ElismerÅ‘en szólt a diákokról, mondván lenyűgözÅ‘nek tartja, mennyire intelligensen, visszafogottan és elegánsan megszervezve csinálják dolgukat, valamint örül, hogy nem lettek egyszeriben szabadságharcosok, akik csak üvöltözni tudnak.
„Csodálatos látni, hogy a gyűlölködésre tudnak értelmesen, intelligensen és szellemesen válaszolni. És én azt gondolom, ez az útja annak, hogy valahogy ezt a harcot meg lehessen nyerni, amirÅ‘l én azt gondolom, a legjobb az lenne, ha tudna valamiféle kompromisszum születni. És én tudom, hogy erre nagyon kevés az esély, és hogy nem közelednek az álláspontok, de valahogy mégiscsak az lenne a jó, ha meg tudna a két fél állapodni és elkezdÅ‘dhetne végre az oktatás. Szóval, hajrá!” – zárta mondandóját a videóban Csányi.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Közélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Közélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.
2025. Május 23. 14:08, péntek | Sport
A Real hivatalosan is bejelentette Ancelotti távozását
Ancelotti négy szezon után távozik Madridból, korábban 2013 és 2015 között ült a kispadon.
2025. Május 23. 13:48, péntek | Magyarország
Orbán: Magyarország megakadályozza az EU-ba irányuló orosz energiaszállÃtás tervezett betiltását
A magyar miniszterelnök szerint a Bizottság terve több uniós ország, köztük Németország és Csehország vezetőinek politikáját tükrözi, akik az energiaárakat felfelé hajtják ahelyett, hogy csökkenteni próbálnák azokat.