A határokon átívelő 363 méter hosszú építmény hol jobb, hol rosszabb állapotban, de immáron több mint 77 éve biztosítja az összeköttetést a Csallóköz és a Dunántúl között. Megépítése előtt azonban a kor emberének Pozsonytól egészen Komáromig kellett utaznia, ha a Duna felett hídon kívánt átkelni. A Csallóközt a Dunántúllal akkoriban kompok és révhajók kötötték össze, így például a XIX. századtól Medvénél gőzkomp közlekedett a két part között. És bár egy térségbeli Duna-híd felépítésének a gondolata már az első világháború előtt is felmerült, ennek megvalósulását a Nagy Hábórú és a Csallóköz elcsatolása végül meghiusították.

Ez a helyzet alapvetően 1938-ban változott meg. Az első bécsi döntés illetve a felvidéki területek visszatérése következtében ismét aktuálissá vált a Duna-híd kérdése. A Magyarországhoz visszakerült Csallóköz és a Dunántúl között mindössze a Komáromi hídon lehetett száraz lábbal átkelni. A hatékony áru- és személyforgalom biztosítása végett így a magyar kormány viszonylag gyorsan a medvei híd megépítése mellett döntött. Mindezt méghozzá pusztán néhány száz méterre onnan, ahol 1938-ban, az első bécsi döntést követően a honvéd csapatok először partra szálltak Csallóközben.

Az építési munkálatok 1939-ben, a győri Magyar Wagon- és Gépgyár Rt. irányításával kezdődtek, és egészen 1942-ig eltartottak. A próbaterhelést és a híd ideiglenes forgalomba helyezését követően, az ünnepélyes átadásra 1943 március 13-án került sor. Az ünnepségen részt vett Horthy Miklós is. A második világháború viszontagságai közepette épült Medvei híd kocsiút mellett gyalogjáró- és kerékpársávval is el volt látva. Külön érdekesség, hogy a kortársak ezen híd építési munkálatait tartották a legösszetettebbnek.

A hidat mindössze egy évvel átadását követően, már 1944-ben bombatalálat érte, majd 1945 tavaszán a visszavonuló német csapatok részben felrobbantották azt. Az ideiglenes és korántsem teljeskörű helyreállítást végül szovjet katonai alakulatok magyar segítséggel 1945-46-ban végezték el. Tekintettel arra, hogy abban az időben a hídon csak kishatárforgalom volt, mindez a célnak megfelelt. És bár 1956-57-ben a jobbpart felőli mederpilléren jelentős javítási munkákat végeztek, a végleges helyreállításra még évekig várni kellett.

A medvei hidat így teljeskörűen végül 1970 és 1973 között egy kétoldalú magyar-csehszlovák megállapodás alapján újították fel. A helyreállítás apropója a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer tervezett építése volt. Erről egyébként korábban itt írtunk. A híd átalakítása így már logisztikailag is szükségessé vált, ennek megfelelően pedig a felújítás során a híd felszerkezetét a hajózási követelményeknek megfelelően megemelték. A medvei híd voltaképpen ekkor nyerte el azt a formáját, amit ma mi is ismerünk. A hidat azonban a helyreállítást követően is csupán korlátozásokkal használhatták. Még éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a medvei híd 1979-től végre korlátlanul, a nap 24 órájában nyitva álljon a forgalom előtt. Jelentős felújítási munkákra került sor még 1993-94-ben is, 2002-ben pedig tartószerkezeti javítási munkálatokat végeztek.

És hogy miképp alakul a medvei híd sora manapság? A Magyar Közút Zrt. adatai alapján a hidat naponta átlagosan 5321 jármű használja. Ebből hozzávetőlegesen négyezer személyautó és kisteherautó, ezer pedig teherautó. Maga a híd azonban jelenleg is meglehetősen rossz állapotban van, 2016-ban például több hétre le is zárták. Nagyon árulkodó továbbá a Szlovák Közútkezelő Vállalat medvei hídra adott értékelése is. Szlovákiában állapotuk szerint ugyanis hét kategóriába sorolják a hidakat. Ebből az utolsó három a „rossz”, a „nagyon rossz” és a „katasztrofális”. A Közútkezelő Vállalat jelentése értelmében pedig a medvei híd sajnos csak a nem túl előkelő „nagyon rossz” minősítést tudta megszerezni.

(ák)

Fotók: Elsolanchid.hu

Videók: Filmhiradokonline.hu