Dunaszerdahely nyugati lakótelepén nőttem fel, így elevenen él bennem az a savanyú bűz, amit a cukorgyár beindulása eredményezett minden ősszel. Pontosan tudtuk, hogy mikor kezdődött a “kampány”, az utakat ellepték a cukorrépát szállító teherautók és a gyár két nagy kéményéből felszálló füst is jelezte, hogy beérett a cukorrépa.

A gyár konkurencia hiányában és a központi tervgazdaság miatt a rendszerváltásig nem sokat fejlődött és az egész ágazat óriási válságba került a rendszerváltás után. Az országban működő cukorgyárak jelentős része 1989 után néhány éven belül tönkrement. Amikor Szlovákia belépett az EU-ba, az ország 10 cukorgyárából már csak háromban folyt termelés. Azok a gyárak is nagy fejlesztésekre szorultak, amelyek képesek voltak túlélni.

2002-ben 150 millió korona ellenében a dunaszerdahelyi cukorgyár többségi tulajdonosa az Eastern Sugar lett. Ezzel elkezdődött a gyár széleskörű modernizációja. A befektető 500 millió koronányi fejlesztéssel járult hozzá ahhoz, hogy a Csallóköz szívében működő gyár a régió legmodernabbjává váljon.

A befektetés kifizetődő volt. A gyár 2002 és 2006 között közel egymilliárd korona tiszta profitot termelt.

A cukorkvóta és a gyár halálos ítélete

A dunaszerdahelyi cukorgyártás sorsát az EU cukorkvótája pecsételte meg. Az Unióba való belépéssel Szlovákia is kapott egy kvótát, ami meghatározta, hogy milyen mennyiségű cukrot állíthat elő.

Szlovákia 2004 május 1-jén lépett be az Európai Unióba, az ország cukorkvótáját 207 432 tonnában határozták meg, ami lényegében a három akkor működű gyár teljes kapacitása volt. Ezen felül fedezni tudta az ország teljes cukorfogyasztását és a jobb években még exportra is jutott.

2006-ban az EU megreformálta az ágazat termelési kvótáit. A szlovákiai kvóta fokozatosan 112 319,5 tonnára csökkent. Ez nem fedezte a dunaszerdahelyi gyár bezárása után továbbra is termelő két gyár kapacitását, de még az ország cukorigényét sem.

A cukorpiacot végül 2017-ben liberalizálta az Európai Unió.

A kvóta csökkenése miatt az EU egy szolidaritási alapot hozott létre, amelyből kárpótolták azokat a gyártókat, akik önként lemondtak a cukor előállításától. Röviden, az EU 730 eurót fizetett ki minden elő nem állított tonna cukorért. Az Eastern Sugar élt a lehetőséggel és leállította a termelést dunaszerdahelyi gyárában. A gyár cukorkvótáját 70 133 tonnában állapították meg. Tehát, a gyár leszereléséért 51 197 090 eurót kapott az Eastern Sugar. Ebből az összegből lebontották az egész gyárat, egyedül egy adminisztratív épület maradt meg a régi idők tanújaként. Ezen felül kárpótolták a cukorrépát termelő gazdákat, akik lényegében a cukorgyár működésétől függtek. A bontás és kártérítések után az akkori becslések szerint körülbelül az EU által megítélt összeg felét tette zsebre a gyár tulajdonosa.

A cukorgyártás visszaesését az is jól mutatja, hogy 1989-ben 50 000 hektáron folyt cukorrépa-termesztés, ami 2007-re alig több, mint 10 000 hektárra csökkent.

Hogy mi lett a gyártási technológia sorsa, arról nem sokat tudtam meg, de arra emlékszem, hogy orosz rendszámú kamionokra pakoltak minden menthetőt, tehát valószínű, hogy a dunaszerdahelyi cukorgyár máig működik valahol az EU-n kívül.

Így dőlt le a gyár egyik kéménye:

Nyitókép: sppk.sk, Fotók: demontservis.sk, Szöveg: Lelkes Levente