Iveta egy talpraesett anyuka, közgazdász és írónő egy személyben. A home-office, távoktatás és bezártság kombinációja azonban őt is próbára tette az elmúlt hónapokban.

Először is, engedd meg, hogy születésnapod alkalmából gratuláljak! Ha jól tudom a hétvégén ünnepelted a 18. szülinapod. :) Hogy telt az ünneplés? Azt mondják születni tudni kell, ebből a szempontból te tudhattál valamit, hisz épp enyhültek a járványügyi intézkedések. Ha áprilisban születsz, nem nagyon lett volna mód ünneplésre...

Igazából most sem volt ünneplés, mert koronavírus alatt nem tudsz úgy készülni. Ha a járvány alatt várod a szülinapod, benne van, hogy ebből még ünneplés is lehet, de nem biztos. Ráadásul az új könyvemnek a keresztelője is június 20-án lett volna, amit az ismert okokból még hónapokkal ezelőtt áttettünk szeptemberre. Akkor még nem tudtuk, hogy alakul a helyzet. Bízom benne, hogy szeptemberben, akár két koronavírus hullám között is, de meg tudjuk oldani. Több ilyen dolog is volt, amit nehéz volt elengedni.

Engedd meg, hogy most visszatérjünk egy picit a koronavírus okozta felfordulásra, ami az idei tavaszt jellemezte. Hogy élted meg az elszigeteltséget? Aki ismer, tudja, hogy nagyon aktív életmódot folytatsz. Nehéz volt alkalmazkodni az új helyzethez?

Azt gondolom, hogy a kapcsolatok szempontjából jó volt egy kicsit lelassulni, kevesebbet emberek között lenni és talán kicsit többet a családdal. Úgy vélem, relatív jól éltem meg ezt az időszakot, holott, számomra nagyon nehéz volt. Például a Mert nőnek lenni jó rendezvényeink nem tudtak folytatódni, nem tudtunk klubesteket szervezni. Még februárban volt egy klubestünk, januárban vezettem egy könyvbemutatót. Márciusra további rendezvények voltak tervezre, elég aktívan indult az év. Ennek ellenére ezek a programok az egyik napról a másikra meghiúsultak. Ott volt a lehetőség ugyan, hogy egy közösséget akár online is tudunk működtetni. Voltak erre próbálkozások a részünkről, indítottunk egy sorozatot is a weben. De mondjuk ki, hogy nők vagyunk és családanyák! Krisztinával mindketten két-két gyereket nevelünk. Két gyerekkel kellett otthon foglalkoznunk. Tanítottuk őket, mellette pedig otthonról dolgoztunk. Főállásban. Ebből a szempontból ez egy nagyon nehéz időszak volt. Rendkívül nehéz volt abban a hitben élni, hogy mindenhol meg kell felelned.

Van két alapiskolás kislányod. Az iskolák március közepén bezártak, a gyerekek otthon maradtak és „távúton” zajlott az oktatás. Te egy pénzügyi nagyvállalatnál dolgozol főállásban, méghozzá vezetői funkcióban. Hogy oldottad meg a home-office és a tanulás összehangolását? Felborult a családi egyensúly?

Én eleve 4 órakor kelek minden nap. Ez egy olyan dolog, amihez gyerekkorom óta hozzászoktam, és valószínűleg ez segített abban, hogy túléljem ezt az időszakot. Ha a hajnali órákban az embernek van ideje magára, a saját gondolataira, akkor érkezik a család számára szükséges logisztika biztosításával. Jut ideje arra, is, hogy megfőzze az ebédet, mert az a két gyerek, aki egész nap otthon van, az rohadtul éhes. Ezek a dolgok is hozzátartoznak a kötelezettségeinkhez. Mindemellett pedig érkeztek a leckék. Beteljesedett, amitől mindig is féltem, hogy én valaha emberi lényt tanítsak. Hát, egy elsőst kaptam, ami azt gondolom, hogy egy elég hálátlan feladat. Főleg amellett, hogy volt egy 8 órás kötelezettségem, ami a munkámat érinti. Mivel nagyvállalati ügyfélkörrel foglalkozom, egyértelmű volt, hogy a koronavírus éreztette a hatását. A kommunikációban, ügyintézésben (még ha online térbe szorulva is), de egy aktív időszak volt.

Meglepődtél, mikor láttad, hogy mit tanulnak a gyerekek? A másik lányod egy picit idősebb...hagytad, hogy önállóan birkózzon meg az iskolai feladatokkal?

Maga az anyag nem volt meglepetés. A kisebb lányomnál inkább az volt a feladat, hogy egy elsős gyereket amellett, hogy tanítasz, le is kell kötni. Úgy, hogy közben ugyanúgy dolgoznod kell. A munkavégzés helye megváltozott ugyan, de a feladatok ugyanazok voltak, és nem lett belőlük kevesebb. Ez volt az, amivel nagyon nehéz volt megbirkózni. Az idősebb lányomnál, aki hatodikos, egy abszolút jól működő online oktatási modell alakult ki néhány héten belül. Ott szinte csak az elején kellett besegítenem, hogy technikailag tudja kezelni a programokat, notebookot, illetve megtanulja, hogyan kell elmenti és elküldeni a dolgokat. A kezdeti operatív hibák után gördülékenyen és egyedül tudott tanulni.

Az ő tapasztalatai alapján úgy látom, nagyon aktuális lehet ez a fajta oktatási modell. Nem gondolom, hogy egy tizenéves gyereknek egész nap az iskolában kellene ülnie. A távoktatás megmutatta, hogy az oktatásnak (akár a számonkérésnek, teszteknek, témazáróknak is egy részét) simán át lehetne helyezni online térbe, amivel csökkenne a gyerekekre nehezedő teher. Nem beszélve arról, ha bármilyen specifikus helyzetben van a gyerek - jelen esetben mondjuk az én nagylányom, aki kiskora óta figyelemzavaros. Nagyon sokat dolgoztunk ezen és hosszú évek mozgásterápiája van mögöttünk, amelynek meg is lett az eredménye. Ez a helyzet azonban bizonyította, hogy számára zavaró lehet, ha az órák között hangzavar van, ha nem tud készülni a következő órára. A megfelelő körülmények otthon adottak voltak, aminek köszönhetően nagyon sokat javított a tanulmányi előmenetelén is.

Egyes szülők tartanak tőle, hogy a gyerekeik túl korán ismerkedtek meg az internet világával. Valljuk, be nem alaptalanul aggódnak, rengeteg rémsztori terjeng az internetes csalókról, zaklatókról. Neked volt ilyen dilemmád? Ha eltiltod, lemarad, ha nem szabályozod, áldozat lehet...

Ez így van, mindkét szinten ki tudod őt zárni. Ha elzárod tőle, akkor eleve a saját korcsoportjától is leszakad. Úgy válik outsiderré, hogy kimarad valamiből, ami egyébként már az ő korosztályának egy társadalmi program is. Mondhatjuk azt, hogy nincs jobb dolog, mint a focipályán labdázni, sétálni, személyesen találkozni vagy más valódi közös programot csinálni, de ezeknek a gyerekeknek az életébe már a virtuális kapcsolatok és a virtuális is tér is beletartozik.

A szülő kötelessége, hogy megtanítsa a gyereket biztonságosan használni ezt a közeget. Nem szabad elveszítenie a kontrollt a helyzet fölött. A gyerekeknek elmagyaráztam, hogy mik a szabályok: kivel, hogyan állunk szóba. Ugyanúgy, ahogy az utcán. Azt, hogy nem engedünk be idegent a kapun, tehát a saját (online) terembe se léphet be akárki. Meg kell tanulni ezeket jól kezelni, de mindenképp kell a szülői felügyelet. A gyereknek tudnia kell, hogy nem azért akarok valamit elolvasni, mert a tartalmára vagyok kíváncsi, hanem azért, mert aggódom, nincs-e veszélyben. Fontos tehát a kétoldalú bizalom, de itt sem szabad teljesen elengedni a gyeplőt. Olyan térről beszélünk, amely még nekünk is sok esetben új. Hasonlóképp, mint az időseknek, akik ugyanúgy belecsöppentek az online világba. Azt gondolom, hogy ők még talán nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a gyerekek, akik már kiskorukban magukba szívják, hogy kell az online térben boldogulni.

A váratlan helyzet rengeteg negatívumot hozott, de egyesek szerint ez egy új esély az iskolarendszernek, hogy végbe mehessenek a szükséges reformok és egy modernebb feltételrendszerrel működhessen a jövőben. Te is így gondolod?

Ha most, frissen dolgozni fognak ezen, és begyűjtik ezeket a tapasztalatokat, akkor azt gondolom, hogy igen. Kell egy fajta reform az iskolaügybe. Ez a számonkérő rendszer egyrészt nem felel meg a mai kornak, másrészt pedig nem felel meg mindenkinek. Egy olyan korban, amikor 10 gyerekből három speciális oktatást igényel, vagy valamilyen diagnózisa van (hiperaktív, figyelemzavaros, diszgráfiás, diszlexiás vagy autista), akkor igen is ezeket a dolgokat meg kell reformálni, és teret kell hagyni bizonyos mértékű személyre szabásnak.

Azt mondod, jól működött az iskolával a kommunikáció. Konkrétan milyen platformokra helyeződött át az oktatás? Hogy változott meg a tanár-szülő, szülő-szülő, illetve diák-tanár kapcsolat?

Szerintem ekkora gyerekeknél a szülő-szülő kapcsolat nem olyan fontos. A szülő-tanár kapcsolatnak eddig is működnie kellett, már nem abban a korban élünk, hogy bekopogok a tanáriba, és megkérdezem, hogy a gyerekemnek milyen az előmenetele, és megmutatják az osztályzóívet. Eddig is volt a kapcsolattartásban bizonyos szintű online kommunikáció.

A gyerekek több platformot is használtak, nem is tudom az összes nevét, az a lényeg, hogy ők tudják. Nekem nagyon tetszettek a videó chaten keresztüli beszélgetések, hogy a tanároktól ugyanúgy kaptak magyarázatot. Helyeseltem, hogy kisebb csoportokban beosztották őket idősávokba, és egyrészt anyagot adtak át videón keresztül, másrészt vissza is tudtak kérdezni. Lényegében a feleltetést és aktivitást is lehetővé tette ez a fajta kommunikáció. Éppen ezért a tanárok legnagyobb része előtt – akik egyik napról a másikra teljesen új módszerekre tudtak átállni, és végig ki tudtak mellettük tartani, sőt még sikerült haladni az anyaggal is – abszolút emelem a kalapom. Úgy gondolom, hogy ez a modern kor pedagógusa, aki nem szűkül be egy térbe, hanem előkapja a következő és következő eszközöket, mert tanítani akar, tudást akar átadni.

Említetted, hogy a gyerekek egész nap otthon voltak, nem találkozhattak iskolatársaikkal...Kísérleteztetek új programokkal, hobbikkal? Egyszer találkoztunk Nyárasdon a Kis-Duna mentén. Akkor azt mondtad, már 5 km-t sétáltatok. Rendszeresen jártatok a természetbe?

Maga a természetjárás olyan hobbi, amely az életünkben mindig is jelen volt. Ha szűk környezetben is, de például a falu környékén sokat sétáltunk, az erdőket vagy vízpartokat rendszeren meglátogattuk. Én is ebben nőttem fel, természetes volt, hogy kimegyünk a Duna-partra, kanálisra vagy éppen a halastavakhoz. Minden évszakban barangolunk. Hócsizmában, gumicsizmában vagy túra cipőben. Ezt tapasztaltam gyerekként, és ezt igyekszem átadni is. Talán ennek az intenzitása fokozódott ebben az elmúlt időszakban, mert többször volt rá időnk. Egy 8 órás munka, tanítás és egész napos bezártság után különösen jól esik 5 kilométert akár csendben is sétálni a fák között.

Tapasztaltál meg új dolgot a lányaiddal kapcsolatban, ami a vírus kitörése nélkül valószínűleg nem történt volna meg? Egyáltalán, hogy lehet egy 10 évesnek érthetően elmagyarázni, miért változott meg a napi rutinja az egyik napról a másikra, anélkül, hogy elveszítené a biztonság érzetét?

Egy 12 évesnek el lehet magyarázni. A nagylányom lassan 13 éves és abszolút jól megértette. A kicsinél volt egy olyan faktor, hogy nagyon társaságkedvelő. Ráadásul elsős, mint tudjuk a kisgyerekeknél nagyon erős a tanárral való érzelmi kapcsolat. Tehát ők nagyon szeretik a tanáraikat. A tanító nénit vagy akár a napközis tanító nénit is. Az anyagot át tudtuk venni, a kapcsolatokat azonban nem lehetett pótolni. Én nem vagyok Reni tanító néni, sem Alica tanító néni, és ezzel nehéz volt kibékülni.

Az, hogy látunk-e belőlük valami újat, amit nem ismerünk, egyértelmű. Hónapokon keresztül a nap minden órájában össze voltunk zárva, így eleve a mikroterünk is bezárult. Ilyenkor mindenkiből előjön egy olyan énje is, amelyet még talán saját maga sem ismer. Ez így volt nálunk is, ami megmutatta, hogy ilyenek is tudunk lenni egy adott helyzetben.

Azt, hogy mi a helyzet a világban, szerintem kommunikálni kell minden gyereknek.

Tehát konkrétan tudták, mi az a koronavírus, miért kell szájmaszkot hordani...

Igen, tudták. Soha nem volt abból problémánk, hogy figyelmeztetni kellett volna őket, hogy tegyék fel a maszkot. Nekem az volt egy nagyon pozitív dolog, mikor az alsó tagozatosok június elején kezdhettek. Az első nap kiszálltunk a kocsiból az iskola előtt, a kisebbik lányom feltette a szájmaszkot, bement az iskolába, átadta a nyilatkozatot az egészségügyi állapotáról, fertőtlenítette a kezét, majd odaállt az iskolai dolgozók elé, hogy mérjék meg a lázát. Az ember megdöbbenve látja, hogy a gyerekek ilyen kiskorban nagyon könnyen tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. Sokkal nehezebben éljük meg mi, felnőttek az új helyzetet.

Mit gondolsz, tanultál valamit az elmúlt pár hónapból? Sikerült levonnod valamiféle tanulságot a bezártságból? Vagy inkább el szeretnéd felejteni az egészet, és visszatérnél a pörgős mindennapokhoz?

Nem lehet ugyanúgy pörögni, de azt sem lehet elvárni, hogy minden meg fog változni. Nyilván jobban örültem volna, ha a világ többet változik. Ahhoz azonban nem három hónapra lett volna szükség.

Én azt látom, hogy az emberek nagy része eszeveszettül fut vissza abba, ami a járvány előtt megszokott volt. Ezt nem tartom pozitívnak. A másik oldalon viszont mindenki a saját életéért felelős. Az értékrendet és a ritmust én szabom. Az én életem is intenzív volt a karantén előtt, nehéz megmondani, mennyivel lesz nyugodtabb. Szerintem lehet úgy is, hogy pszichésen vagy nyugodtabb, de továbbra is sok dologban részt veszel. Igazából energiagazdálkodás a kulcs, hogy tudsz-e jól bánni a saját erőddel. Képes vagy-e felismerni, mikor kell a saját érdekedben lassítani a tempón, hogy utána újra tudj olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek fontosak számodra.

Nem lehet mindenkire ráerőltetni egy általános tanulságot, nem fog mindenki változtatni az életén. Ami nálam átértékelődött, az talán az, hogy sokkal jobban tudom érezni magam egyedül.

Ha már a jövőbeli terveknél tartunk, nagy dolgokra készülsz ősszel. Jön a második könyved. Mesélj nekünk kicsit az írásról, hatással volt még rá a karantén, vagy már egy kész történet volt, mikor kitört a járvány?

A nyersanyag kész történet volt, tavaly kezdtem el írni. Tél elejére le is zárult a novellák megírása, amelyek bele kerültek a könyvbe. Utólag azonban az elmúlt hónapokban is tettünk hozzá néhány írást. A kiadás dátumát módosítottuk, így volt még lehetőség arra, hogy a szerkesztés fázisában változtassunk.

Úgy vélem, pont ez az időszak teheti ezt a könyvet még aktuálisabbá, mivel a központi érzelme a szorongás. Minden történetben van valamilyen emberi tragédia. Nagyon sokan éltek meg hasonlókat az elmúlt időszakban. Lehet, hogy valaki a saját sorslenyomatát egy-egy történetben felismeri majd. A könyvben van egy fontos üzenet: „bármi lehet fikció, minden lehet valóság”. Ez annyit jelent, bárki, bármelyik történetben magára ismerhet, és attól még nem biztos, hogy róla szól.

A Mert nőnek lenni lenni jó karantén kiadása itt tekinthető meg:

Nyitókép: Bartalos Tóth Iveta

(ann)