Az 1968-as csehszlovákiai reform- és demokratizálódási folyamatnak az öt Varsói Szerződést aláíró tagállam - a Szovjetunió, Bulgária, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) és Lengyelország - hadseregének inváziója vetett véget. 56 éve, szerdán, augusztus 21-én, megkezdődött az egykori Csehszlovák Szocialista Köztársaság (CSSR) megszállása. Az eseményről 2021-től emléknapként emlékeznek meg a Szlovák Köztársaságban.

Erre azt követően kerül sor, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (NR SR) képviselői 2020. november 3-án úgy döntöttek, hogy augusztus 21-ét a csehszlovákiai megszállás áldozatainak napjaként felveszik az emléknapok közé. Ugyanezen a napon a képviselők arról is megállapodtak, hogy június 21-ét emléknapként - a megszálló szovjet csapatok Csehszlovákiából való kivonulásának napjaként - tartják meg.

Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka kezdődött. A Duna hadművelet fedőnevű invázióban 27 hadosztály és egy légi hadsereg vett részt. A mintegy 700 000 fős beavatkozó erőt 800 repülőgéppel, 6300 harckocsival és 2000 ágyúval és rakétával Ivan Grigorjevics Pavlovszkij tábornok irányította.

Csak a megszállás első napján 20 ember halt meg vagy sebesült meg halálosan Szlovákiában. Egy nappal később például az akkor még csak 16 éves Peter Legnert a pozsonyi SNP téren, a főposta előtt lőtték le. Kórházba szállítás közben halt meg. A megszállás teljes időtartama alatt a szovjet csapatok 1991-es távozásáig 406 ember halt meg a csehszlovák területen való jelenlétük következtében.

A hadművelet célja az volt, hogy megállítsa a Csehszlovák Szocialista Köztársaság demokratizálódási folyamatát. Ezt a folyamatot Alexander Dubček vezette, aki 1968 januárja óta a Csehszlovákia Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára volt. A reformok támogatására indult a Kétezer szó című felhívás is, amelyet Ludvík Vaculík író fogalmazott meg, és amelyet számos író, tudós, sportoló és közszereplő írt alá.

A prágai tavasz eszméinek pozitív társadalmi visszhangja volt azonban az oka annak, hogy a Szovjetunió képviselői intenzíven érdeklődtek a csehszlovákiai helyzet iránt. A szovjet vezetés határozott fellépést kezdett követelni a CSSZSZK úgynevezett antiszocialista erői ellen.

Június 29-től augusztus 1-jéig tartottak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének és a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Irodájának tagjai közötti jól ismert tárgyalások Tiszacsernyőben. Nem sokkal később, 1968. augusztus 3-án Pozsonyban a Szovjetunió, az NDK, Lengyelország, Magyarország aláírták az úgynevezett Pozsonyi Nyilatkozatot, amely egy doktrínát - a Szovjetunió a szövetséges államokba való beavatkozási jogát - is rögzítette.

Csehszlovákia megszállásáról 1968. augusztus 18-án Moszkvában döntöttek a Varsói Szerződés országai kommunista és munkáspárti főtitkárainak találkozóján. Az úgynevezett meghívólevelet, amelynek eredeti példányát Borisz Jelcin orosz elnök 1992 júliusában adta át Václav Havelnek, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság (CSFR) elnökének, amelyet a Csehszlovák Kommunista Párt (KSČ) konzervatív szárnyának akkori vezetői, Alojz Indra, Drahomír Kolder, Oldřich Švestka, Antonín Kapek és Vasil Biľak írták alá.

A Csehszlovák Kommunista Párt vezetőit Alexander Dubčekkel az élen erőszakkal Moszkvába vitték, ahol 1968. augusztus 23-26. között tárgyalásokra került sor. Ennek eredménye az úgynevezett moszkvai jegyzőkönyv elfogadása volt, amely garantálta a szovjet csapatok jelenlétét a CSSZSZK-ban mindaddig, amíg a szocializmussal való szakítás veszélye el nem múlt az országban. František Kriegel volt az egyetlen a 26 cseh és szlovák politikus közül, aki nem írta alá a jegyzőkönyvet.

A szovjet csapatok csehszlovákiai tartózkodását az 1968. október 16-i szerződés legalizálta, amelyet a nemzetgyűlés 1968. október 18-án hagyott jóvá. A dokumentumot 228 képviselő támogatta, tíz tartózkodott, négyen pedig ellene szavaztak: František Kriegel, František Vodsloň, Gertruda Sekaninová-Cakrtová és Božena Fuková.

A szovjet csapatok megszállása és az azt követő tartózkodás megállította a reformfolyamatot a CSSZSZK-ban. 1969 áprilisában Gustáv Husák elfoglalta a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkári posztját, és megkezdődött a normalizációs folyamat.

1968. október 18. és november 4. között Bulgária, Magyarország, az NDK és Lengyelország hadseregei elhagyták Csehszlovákiát. A Központi Csoport több mint 73 000 fős szovjet hadserege azonban az országban maradt.

A szovjet csapatok kivonulása 1990. február 26-án kezdődött, az utolsó hadosztály 1991. június 21-én lépte át Szlovákia keleti határát. Ez a folyamat hivatalosan 1991. június 25-én fejeződött be a kitelepítés befejezéséről szóló jegyzőkönyv aláírásával.

Két nappal később a szovjet hadsereg utolsó képviselője, Eduard Vorobjov tábornok is elhagyta Csehszlovákiát a Prága-Kbely katonai repülőtérről, ezzel végleg véget ért a szovjet hadsereg 23 évig tartó csehszlovákiai megszállása.

Forrás: teraz.sk