Hírek
2020. Június 16. 15:30, kedd |
Helyi
Forrás: tasr
A tanév utolsó két napjára nyitják meg a középiskolákat

A Nagyszombat megye által fenntartott középiskolák csak a tanév utolsó két napján várják vissza a diákokat, akkor is csak 4 órára.
A megyei fenntartású középiskolák tehát kizárólag a tanév befejezésének céljából nyitnak ki június 29-én és 30-án. „Ennél az oknál fogva nem fognak működni az iskolai étkezdék és a kollégiumok sem. A diákok átveszik a bizonyítványukat, lecserélik a tankönyveiket, és a szakközépiskolák esetében leadják munkafelszerelésüket” –áll a megye sajtóosztálya által kiadott közleményben. „A hatáskörünkbe tartozó középiskolák igazgatóinak javasoljuk, hogy kizárólag a tanév egyszerűbb befejezésének céljából nyissák ki az iskolákat” - mondta Jozef Viskupič megyeelnök.
Néhány iskolában már megkezdték a karbantartási munkákat, készülnek a következő tanévre. Viskupič hangsúlyozta, egyes kollégiumok karanténközpontként működtek, ezekben most nagytakarítás folyik. Úgy véli, ilyen rövid időre nem kifizetődő a kollégiumok és iskolai étkezdék megnyitása. A magasabb létszámú iskolákban külön kérdésként foglalkoznak az üggyel, a diákok és szülők konkrét utasításokat és információt az egyes iskoláktól kapnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 21. 14:07, szerda | Helyi
Komárom városa megnyitotta a Duna és a Vág összefolyásánál található Spiccet
A komáromiak és a turisták több mint 70 évig nem tudták látogatni ezt a területet.
2025. Április 08. 13:56, kedd | Helyi
Busz ütött el egy kerékpárost Dunaszerdahelyen
A megállapított információk szerint az 53 éves buszsofőr a főútra kihajtva valószínűleg nem vette észre a kerékpárost, aki ekkor balról érkezett a főúton.
2025. Június 05. 13:30, csütörtök | Kzélet
Felmérés: Az éghajlatváltozás hatással van az emberek nyaralási szokásaira
Nagyobb az érdeklődés az északi országok iránt.
2025. Június 03. 13:37, kedd | Kzélet
Az ellenzék továbbra is a tranzakciós adó teljes eltörlését szeretné elérni
Mindkét ellenzéki párt egyetértett abban a témában is, hogy november 17. helyett inkább a május elsejei ünnepet kellene eltörölni.