Hírek
2020. December 07. 12:20, hétfő |
Rendőrségi
Forrás: TASR
A sértettek vallomásaival folytatódik Dora Ferenc tárgyalása

BAZIN, december 7. – Három sértett vallomásával folytatódik Alsóhatár polgármestere, Dora Ferenc tárgyalása a bazini Specializált Büntetőbíróságon. A négyest többszörös gyilkossággal vádolják.
A hétfői tárgyaláson csak hárman jelentek meg: Dora Ferenc, ifj. Dora Ferenc és Ladislav A, míg Sz. Roland ügyvédje által közölte, hogy nem vesz részt a mai tárgyaláson. A meghallgatás a keddi napon folytatódik, ezután az ülést vezető bírói szenátus elnöke kitűzi a januári és februári tárgyalások időpontját. A tárgyalófelek szerint a tanúk magas száma miatt az ügyre csak valamikor jövő márciusban tehetünk pontot. A TASR hírügynökség információi alapján lassan sor kerül a titkos tanúk vallomásaira is.
A strómanok gyilkosságait a vád szerint Dora Ferenc rendelte meg, miután a cégiratokon szereplő személyek potenciális veszélyforrást jelentettek számára. Az egyes gyilkosságokba torkolló emberrablásokat ráadásul rendőri egyenruhában hajtották végre. Az álcázott bandatagok ezután egyikük éttermébe szállították az áldozatokat, ahol lényegében saját sírjaik megásására vártak. Ezután a gyilkosok megfojtották az áldozatokat, majd az előre kiásott sírba hajították holttesteiket. A banda lelkén állítólag 80 ember élete szárad.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 25. 13:57, kedd | Rendőrségi
Robbanás az erdőháti katonai intézetben: Sérültekről érkezett jelentés
Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter szerint a baleset egy tarack (sugárágyú) töltéspróbái során, tüzelés közben történt.
2025. Február 11. 13:59, kedd | Rendőrségi
Késsel fenyegetőzött egy diák a trencséni egyetemen
Az evakuálás során körülbelül 400 diák és alkalmazott tartózkodott az épületben.
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.